Borba áztatott tigristetemet találtak egy vietnami férfi házában

2020. november 09. 17:04

Egyes vietnamiak az egészségre nézve jótékony hatásúnak tartják az olyan bort, amelyben tigris teste ázik.

2020. november 09. 17:04
null

A 28 éves házigazdát letartóztatták a ritka és veszélyeztetett fajokra vonatkozó törvények megsértése miatt Ho Si Minh-városban.

A hatóságok azután kutatták át a házat, hogy felmerült a gyanú, a tulajdonos vadon élő állatokkal folytat tiltott kereskedelmet egy bűnbanda tagjaként. Az egy zacskóban borba áztatott indokínai tigrisen kívül találtak a férfi házában egy kitömött tigris- és medvefejet is.

A férfi elmondta, hogy a 7 kilogrammnyi tigristetemet 860 dollárért vásárolta az interneten. Egyelőre többet nem tudni az ügyről, köztudott azonban, hogy egyes vietnamiak az egészségre nézve jótékony hatásúnak tartják az olyan bort, amelyben tigris teste ázik.

Az indokínai tigris az erősen veszélyeztetett fajok közé tartozik, szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján, az Oxfordi Egyetem egy januárban közzétett kutatása szerint már csak 221 példány él belőle Thaiföldön és Mianmarban.

(MTI)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2020. november 10. 08:40
Bántalmazott, éhező oroszlán: https://www.youtube.com/watch?v=evrqHqiApbY (Két percnél már felgyógyítva, egészségesen). Puma a házban: https://www.youtube.com/watch?v=FXP43UHpLk0&t=12s
MayorAnna
2020. november 09. 23:43
Egyes vietnamiak az egészségre nézve jótékony hatásúnak tartják az olyan bort, amelyben tigris teste ázik... Elszaladt a ló Hó-apó harcosainak unokáival:-mint olvasom, a legdrágább belvárosi lakásokat a fővárosban vietnamiak vásárolják, a kínaiak és izraeliek mellett. A csóró nyugat-európaiaknak jó Somogy-megye is.
Trüpéma
2020. november 09. 22:10
Egyenlőre igyon lőrét: Húzza le a tigris bőrét! Egy-kettőre jobb lesz tőle - zacskóban a megmentője!
békalepcse
2020. november 09. 20:45
Szerintem a hatóságnak értékesítenie kellene a bűnöző csatornáin, egy kis fagyállóval feljavítva, aztán kihalna a kuntsaft kör... Ennyit garantáltan megérne a természetvédelem, mert nem kötelező iszonyat drágán illegális csodaszereket fogyasztani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!