A leendő montenegrói miniszterelnök nem ért egyet a szerb nagykövet kiutasításával

2020. november 29. 15:24

Zdravko Krivokapic sajnálatát fejezte ki, hogy a távozó kormány kiutasította az országból Szerbia nagykövetét.

2020. november 29. 15:24

Zdravko Krivokapic, kormányalakítással megbízott montenegrói politikus sajnálatát fejezte ki vasárnap, hogy a távozó kormány egy nappal korábban nem kívánatos személlyé nyilvánította és kiutasította az országból Szerbia nagykövetét. A Montenegró jövőjéért elnevezésű, korábban ellenzéki, szerbbarát koalíció listavezetője a közösségi médiában adott hangot elégedetlenségének, és közölte, „az ilyen lépések nincsenek összhangban az ország európai útjának, valamint a baráti országok térségbeli együttműködésének szellemével”. Hozzáfűzte: a távozó kormánynak ugyan már csak napjai vannak hátra, mégsem zárkózik el attól, hogy továbbra is a társadalom kettéosztásán és a különbségek elmélyítésén dolgozzon. Montenegró azért utasította ki szombaton Vladimir Bozovic szerb nagykövetet, mert az a podgoricai külügyminisztérium szerint beavatkozott a montenegrói belügyekbe, megsértve ezzel a vonatkozó nemzetközi jogot.

A podgoricai külügyminisztérium közleményében azt írta, hogy Bozovic a diplomáciai előírásokkal összeegyeztethetetlen módon viselkedett. Hiába figyelmeztették szóban és írásban magatartása elfogadhatatlanságáról, a diplomata újra becsmérelte Montenegrót – olvasható a közleményben. Montenegró lépésére néhány órával később Szerbia is válaszolt. A kölcsönösség elve alapján Belgrád persona non gratának minősítette Tarzan Milosevicet, Montenegró szerbiai nagykövetét. A montenegrói parlament szerdán szavaz az új kormányról, amelyet három szerb- és oroszbarát eddig ellenzéki párt alkot, és várhatóan Zdravko Krivokapic vezeti majd a következő négy évben. Ezzel a Nyugat-barát balközép kormánykoalíció három évtizedes kormányzása ér véget.

Noha Zdravko Krivokapic azt ígérte, hogy vezetése alatt az ország nem tér le euroatlanti útjáról, továbbra is a NATO tagja marad, és stratégiai célja a jövőben is az európai uniós csatlakozás lesz, az is biztos, hogy igyekszik majd javítani az utóbbi években igen fagyossá vált szerb és orosz kapcsolatokat. A Montenegró és Szerbia között kialakult feszültség miatt vasárnap estére Aleksandar Vucic szerb államfő megbeszélést hívott össze Ana Brnabic miniszterelnökkel, valamint Nikola Selakovic külügyminiszterrel.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!