Veszélyességi pótlék jár a román politikusoknak

2020. október 22. 12:44

A magyarázat: az elektroszmog és a stressz.

2020. október 22. 12:44
null

A Főtér hozta le, hogy a román honatyák a szokásos havi járandóságukon túl még 15%-os bérpótlékot is kapnak, ráadásul nem is akármilyen pótlékot, hanem veszélyességit. A portál a Digi 24 cikkére hivatkozva azt írja, hogy a képviselőház illetékeseinél történt ezirányú érdeklődésükre azt a választ kapták: „az épületben elektromágneses sugárzás van, mely károsítja az ember szervezetét”, ráadásul ha ez nem lenne elég, még a stressz is gyötri szegény politikusokat, ami a szervezetet „korai elhasználódásához”. A Főtér itt rámutat, hogy a román parlament épülete semmivel nem produkál több elektromágneses sugárzást, mint egy átlagos irodaház, ráadásul a pótlék összege annál nagyobb, minél magasabb beosztásban van az illető.

Az újságírók persze megpróbáltak megszólaltatni pár illetékest, hogy magyarázzák el, mit jelent a szervezet korai elhasználódásának veszélye, de mindenki annyira elfoglalt, hogy senki nem állt kamera elé. A parlamenti veszélyességi rizikó mértékét egyébként a munkavédelmi felügyelőség határozta meg, de nem sikerült kideríteni, hogy milyen szempontok szerint.

Egy vezető pozícióban lévő tisztviselő például havonta 3030 lejjel több (köz)pénzt visz haza a meg nem nevezett parlamenti veszélyek miatt, teszi ezt úgy, hogy közben az országban ennyi a nettó átlagfizetés. Egy parlamenti takarító esetében, aki ugyanabban a „veszélyes” épületben dolgozik, mint a honatyák, ez az összeg mindössze 285 lejre rúg – mutat rá a portál.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2020. október 23. 20:25
"Veszélyességi pótlék jár a román politikusoknak" A társadalomnak járna veszélyességi pótlék, mert a politikusok veszélyesek a társadalomra.
pemete jakab
2020. október 23. 20:24
"Veszélyességi pótlék jár a román politikusoknak A magyarázat: az elektroszmog és a stressz." Hát igen, ez csak a politikusokat veszélyezteti. A politikusok szerint.
Herrence_Till
2020. október 22. 17:14
Meg még a bocskor is fel tudja törni a szőrös talpakat.
MayorAnna
2020. október 22. 15:30
Romániában (is) zsidók a politikusok?-mer ilyen innovatív, keresztény nem bír lenni...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!