Részleges korlátozásokat jelentett be a brit miniszterelnök

2020. szeptember 22. 16:47

Az angliai vendéglátóhelyek csak 22 óráig tarthatnak nyitva.

2020. szeptember 22. 16:47

A kormányfő, aki a londoni alsóház képviselőivel ismertette az intézkedéseket, hangsúlyozta ugyanakkor: semmiképp sem arról van szó, hogy az ország visszatér a március végén elrendelt teljes zárlathoz, nincs olyan általános utasítás, hogy a lakosság maradjon otthon, nyitva maradnak az iskolák és az egyetemek.

Hozzátette: a kormány kéri az irodai alkalmazottakat, hogy ha lehetséges, otthonról folytassák munkájukat. Az olyan közszolgáltatási területeken és gazdasági ágazatokban azonban, ahol az otthoni munka nem valósítható meg – például a kiskereskedelemben és az építőiparban –, a kormány azt kéri, hogy az alkalmazottak továbbra is járjanak be munkahelyükre.

Vendéglátóhelyek

Johnson megerősítette, hogy az angliai vendéglátóhelyek csütörtöktől csak 22 óráig tarthatnak nyitva, és az éttermek elvitelre sem vehetnek fel ennél később rendeléseket. A házhozszállításra rendelt ételek kiszállítása azonban 22 óra után is folytatódhat.

Az éttermekben és a pubokban viszont csak asztali rendelésfelvételre és felszolgálásra lesz lehetőség, a bárpultoknál nem lehet sem rendelni, sem fogyasztani.

Rendezvények

A brit kormányfő bejelentette, hogy hétfőtől az esküvői ceremóniákon legfeljebb 15 meghívott vendég vehet részt a jelenlegi 30 fős felső korlátozás helyett, a temetések esetében azonban a 30 fős korlátozás marad továbbra is érvényben.

Johnson közölte: az eredeti tervekkel ellentétben október 1-től mégsem lehet üzleti konferenciákat, kiállításokat, nagy tömegeket vonzó sportrendezvényeket tartani.

Maszkviselés

A kormány rendelete értelmében ezentúl a kiskereskedelemben dolgozóknak és a taxiszolgáltatást igénybe vevő utasoknak is kötelező lesz a maszk viselése. Ugyanígy a vendéglátóhelyek belső terében az alkalmazottaknak és a vendégeknek is maszkot kell viselniük, de ez utóbbiaknak csak addig, amíg le nem ültek asztalukhoz.

A miniszterelnök elmondta: a kormány 100-ról 200 fontra (80 ezer forintra) emelte az előírások megszegőire kiróható pénzbírság alsó határát, és továbbra is tízezer fontig terjedő pénzbüntetéssel sújthatók azok, akiket elkülönítésre köteleztek, ám ezt nem tartják be.

Akár hat hónapig érvényben maradhatnak a korlátozások

Boris Johnson kijelentette, ha előbb nem sikerül érzékelhető előrelépést elérni a vakcina vagy új gyógymódok kifejlesztésében, illetve a tömeges tesztelésben, akkor abból a feltételezésből kell kiindulni, hogy a most elrendelt intézkedések hat hónapig érvényben maradhatnak.

A szigorításokat indokolva a brit kormányfő közölte, hogy egy hónappal ezelőtt az Egyesült Királyságban naponta átlagosan ezer új koronavírus-fertőzöttet mutattak ki szűrővizsgálatokkal, ez a szám azonban azóta csaknem a négyszeresére, heti átlagban számolva napi négyezer közelébe emelkedett.

Johnson hangsúlyozta: ez nem csupán az elvégzett tesztek számának növekedését tükrözi, a szűrések számához viszonyított pozitív leletek aránya is emelkedik.

Hozzátette, jelenleg a lakosság mindössze 8 százalékának szervezetében mutatható ki a koronavírussal szemben védettséget nyújtó antitest.

Gyors ütemben terjed a vírus

A brit egészségügyi minisztérium hétfő este bejelentette: az Egyesült Királyság négy nemzetének – Anglia, Skócia, Wales és Észak-Írország – tisztifőorvosai javasolták, hogy az ötfokozatú készenléti skálán a brit kormány az eddigi harmadikról a negyedik szintre emelje a járványkészültséget.

A tisztifőorvosok indoklása szerint az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzöttek száma gyorsan, valószínűleg exponenciális ütemben növekszik majd több területen.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Eden77
2020. szeptember 22. 22:00
Bele fog bolondulni a világ ebbe a koronavírusba.... Esküvőn 15, temetésen 30... mer' miért? 500 fő max... 499 és 501 közt mi a különbség?! Ezzel a vírussal remekül lehet irányítani a gazdaságot. Főleg a turizmust, utazást.
kisgul
2020. szeptember 22. 17:45
Na már ebben IS jobbak a britek!
aleb19
2020. szeptember 22. 17:22
esküvői ceremóniákon legfeljebb 15 meghívott vendég vehet részt a jelenlegi 30 fős felső korlátozás helyett...orbanescunal 500 nem lehet üzleti konferenciákat, kiállításokat, nagy tömegeket vonzó sportrendezvényeket tartani...orbanescu focit akar nezni tisztifőorvosok indoklása szerint az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzöttek száma gyorsan, valószínűleg exponenciális ütemben növekszik majd...jogaszbarom orbanescu leszarja a matekot hiszen az elso covid hullamot legyozte
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!