Elhunyt Ruth Bader Ginsburg amerikai legfelsőbb bíró

2020. szeptember 19. 07:33

A Szenátus republikánus többségének vezetője kijelentette, hogy bárkit támogatnak, akit Trump jelöl a pozícióra.

2020. szeptember 19. 07:33
null

Életének 87. évében elhunyt az amerikai Legfelsőbb Bíróság legnépszerűbb liberális tagja, a tudósítások szerint régóta elhúzódó hasnyálmirigyrákkal és annak szövődményeivel küszködő Ruth Bader Ginsburg. Szakértők szerint ahogy Antonin Scalia konzervatív főbíró halála megnövelte a 2016-os amerikai választás tétjeit, úgy Ginsburg halálhíre is földrengés-szerű effektust eredményezhet a 2020-as választások kapcsán. A CNN-en nyilatkozó egyik politikai elemző szerint a Szenátus republikánus többsége lehetséges, hogy megpróbál még a választás előtt kinevezni egy jelöltet, akit aztán az elnökválasztást közvetlenül követő „béna kacsa” Kongresszus fogadhatja majd el. Chuck Schumer, a demokraták szenátusi vezetője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a republikánus tervet mindenféleképpen meg kell akadályozni.

A Szenátus republikánus többségének vezetője, Mitch McConnell pénteken megfogadta, hogy bárkit meg fog szavazni, akit Donald Trump Ginsburg helyére jelöl. A Kentuckyból származó republikánus képviselő úgy fogalmazott: „Trump elnök jelöltjéről biztosan lesz egy szavazás az Egyesült Államok Szenátusában”. McConnell álláspontját támogatta a republikánus John Thune is, ugyanakkor az alaszkai Lisa Murkowski és a maine-i Susan Collins óvatosságra intett. Ezzel szemben a Demokrata Párt jelöltjei teljesen más véleménnyel vannak a helyzetről. „Az amerikai embereknek kell adni a választás jogát, hogy kit szeretnének legközelebb a Legfelsőbb Bíróságba, a pozíciót nem lehet betölteni, amíg nincsen meg az új elnökünk” – fogalmazott Chuck Schumer.

Biden szintén a legfelsőbb bíró kiválasztásának elhalasztása mellett érvelt. „Hadd fogalmazzak tisztán: a választóknak kell kiválasztaniuk az elnököt, a frissen megválasztott elnöknek pedig ki kell választania a bírót a Szenátus számára”. „Ez volt a republikánus Szenátus álláspontja 2016-ban, 10 hónappal a választás előtt” – tette hozzá. – „Ez ugyanaz az álláspont, amit az Egyesült Államok Szenátusának ma fel kell vennie. A választás mindössze 46 napra van. A leggyorsabb bíróválasztás is 47 napot vett igénybe, de átlagban 70-et szokott”.

Donald Trump hivatalba kerülése óta a Legfelsőbb Bíróság testületébe két konzervatív személyt is sikeresen beültetett: 2017-ben Neil Gorsuch-ot, 2018-ban pedig Brett Kavanaugh-t, így a most kialakult helyzettel már a testület tartós konzervatív többsége lehet a tét. A Legfelsőbb Bíróságban Ginsburg kiesésével már csak két baloldali-liberális bíró dolgozik: az Obama által jelölt Sonia Sotomayor és a Clinton által delegált Elena Kagan. Ginsburgot 1993-ban jelölte a testületbe Bill Clinton akkori elnök. A nemrég elhunyt legfelsőbb bírói tevékenysége előtt jogvédőként dolgozott a nők jogainak tiszteletben tartásáért. „Nemzetünk történelmi jelentőségű jogtudóst veszített el” – reagált a hírre John Roberts, a Legfelsőbb Bíróság elnöke.

Ruth Bader Ginsburg 1933-ban született New York Flatbush városnegyedében egy progresszív, középosztálybeli zsidó családba. Ginsburg diplomáját a Harvard jogi karán szerezte, 1963 és 1972 között pedig a New Jersey-i Rutgers Egyetem professzora lett. Később társaival együtt megalapította az Egyesült Államok legbefolyásosabb jogvédő civil szervezetének, az ACLU-nak a nőjogi projektjét. 1980-tól dolgozott Ginsburg szövetségi bíróságokban, 1980 és 1993 között a washingtoni kerület bírójaként.

Fotó: MTI/ EPA/ Tannen Maury

Összesen 114 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Biivisz
2020. szeptember 20. 14:31
Bizony! Ha belül is annyira hasonlított Áginénire, mint külsőleg (hülyejámbor megemlékezéséből gyanítom, hogy igen), akkor ez jó esély a konzervatívok pozíciószerzésére a legfelsőbb bíróságban is. Persze nyilván lesz hiperhiszti a libbant oldalon ebből is - rendesen!
catalina9
2020. szeptember 20. 08:16
Teljes név: Joan Ruth Bader Ginsburg Becenév: The Notorious RBG RGB: Red, Green, Blue vörös, zöld, kék van még kérdés?
simonvitéz
2020. szeptember 19. 21:08
Bszki, a klónozást már ismerték a 30as években?
bagira
2020. szeptember 19. 17:31
Tekintete gonosz lelke is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!