Az eddig vártnál jóval kisebb német GDP-csökkenéssel számol az egyik gazdaságkutató intézet

2020. szeptember 10. 13:01

Claus Michelsen, a DIW elemzője szerint „a német gazdaság jól teljesít, figyelembe véve a körülményeket”.

2020. szeptember 10. 13:01

A DIW, az egyik vezető német gazdaságkutató intézet jócskán visszafogta a GDP idei visszaesésével kapcsolatos előrejelzését, azt 6 százalékra változtatta az eddigi 9,4 százalékról.

Claus Michelsen, a DIW elemzője szerint „a német gazdaság jól teljesít, figyelembe véve a körülményeket”. A német intézet ugyancsak csütörtökön az eddig becsült 3 százalékról 4,1 százalékra javította a német gazdaság jövő évi növekedésével kapcsolatos várakozását, hozzátéve azonban, hogy a koronavírus-járvány befolyásolhatja az előrejelzést. „Helytelen lenne azt gondolni, hogy a válság gyorsan véget ér” – jegyezte meg Marcel Fratzscher, a DIW elnöke. A német gazdaság eddig soha nem látott mértékben, 9,7 százalékkal zsugorodott az idei második negyedévben, negyedéves szinten.

Két hete a német kormány 6,3 százalékról 5,8 százalékkal csökkentette a gazdaság idei visszaesésével kapcsolatos várakozását.

Jövőre ugyan a korábban vártnál kisebb – 5,2 százalékos helyett 4,4 százalékos – növekedés következhet be a kormány friss becslése szerint, de a német gazdaság teljesítménye 2022 elejére így is elérheti a járvány miatt keletkezett válság előtti szintet. Németországban a válságot nagyban enyhítik az állami gazdaságösztönző programok, így míg a háztartások fogyasztási kiadásai várhatóan 6,9 százalékkal csökkennek az idén éves összevetésben, az állam 4,8 százalékkal többet költ, mint tavaly. A kormány minden korábbinál nagyobb szabású, valamennyi programot együttvéve több mint ezermilliárd eurós gazdasági stabilizációs és növekedésösztönző csomagot állított össze.

A kormány legfrissebb előrejelzése szerint a regisztrált munkanélküliek száma a tavalyi 2,27 millióról az idén 2,69 millióra emelkedhet, jövőre viszont 2,58 millióra mérséklődhet a 83,2 milliós országban, és a lakossági fogyasztás jelentősen, 4,7 százalékkal növekedhet 2021-ben.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!