USA: A szenátus illetékes bizottsága megszavazta a katonai támaszpontok átnevezését

2020. június 12. 07:26

Donald Trump elnök csütörtökön a Twitteren úgy fogalmazott: „a kormányzat még csak fontolóra sem veszi” a támaszpontok névváltoztatását.

2020. június 12. 07:26

A republikánus többségű amerikai szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottsága megszavazta csütörtökön az egykori konföderációs vezetőkről elnevezett katonai támaszpontok átnevezését, az afroamerikaiakat sújtó rasszizmus ellen Egyesült Államok-szerte kibontakozott tüntetéshullám hatására. Az illetékes bizottság – szembe menve Donald Trump elnök előző este kinyilvánított álláspontjával – úgy döntött, hogy módosítja a védelmi költségvetési törvényt, és az elfogadott módosítással beiktatja a jogszabályba a konföderációs vezetőkről elnevezett támaszpontok átnevezésének kötelezettségét. Ennek végrehajtására a védelmi minisztériumnak (Pentagon) három év áll a rendelkezésére. A törvénymódosítás egyben arra is felkéri a Pentagont, hogy másutt – névtáblákon, hajókon, repülőgépeken – szintén cserélje le az egykori konföderációs vezetők neveit.

A konföderáció az amerikai polgárháború (1861-1865) előtti és alatti időszakban a déli rabszolgatartó államok szövetsége volt. A déli tagállamokban mind a mai napig sok szobor, emlékmű, utcanév és zászló őrzi e korszak emlékét, és mintegy tíz olyan katonai bázis is van, amely a polgárháború déli katonai vezetőinek nevét viseli. E történelmi személyiségeket sokan az egyesült államokbeli rabszolgaság megtestesítőinek tartják, ezért szobraik és nevük eltávolításának követelése felerősödött, amióta május 25-én Minneapolisban a rendőri erőszak miatt meghalt az afroamerikai George Floyd, és ezt követően tüntetéssorozat kezdődött az országban.

A héten Sunset Belinsky, a hadsereg szóvivője arról beszélt újságíróknak: Mark Esper védelmi miniszter és Ryan McCarthy, a szárazföldi hadseregért felelős államtitkár készen áll annak megvitatására, hogy felülvizsgálja a rabszolgatartó múlthoz kötődő elnevezéseket, köztük a katonai támaszpontok nevének megváltoztatását. Donald Trump csütörtökön a Twitteren úgy fogalmazott: „a kormányzat még csak fontolóra sem veszi” a támaszpontok névváltoztatását. Mint írta: ezek az amerikai történelmi örökség részei.

A szenátusi bizottság voksolása után Roy Blunt missouri republikánus politikus azt nyilatkozta: ha már mindenáron katonákról akarják elnevezni a támaszpontokat, akkor tessék kiválóbb katonákat találni a polgárháborús időszakból. Megjegyezte, hogy Braxton Bragg, akiről az észak-karolinai támaszpontot nevezték el, „valószínűleg a konföderációs seregek legrosszabb tábornoka volt”. Blunt olyan államot képvisel, Missourit, amely annak idején szintén a konföderáció tagja volt.

Csütörtökön este egyébként afroamerikai képviselők egy csoportja törvényjavaslatot nyújtott be arról, hogy a kongresszus díszcsarnokából mozdítsák el a konföderációs személységek – politikusok és tábornokok – szobrait. Erre közvetlen azután került sor, hogy Nancy Pelosi házelnök levélben kérte ezt az ilyen ügyekkel foglalkozó különleges képviselőházi bizottságtól.

(MTI)

 

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kopa
2020. június 12. 11:39
Csak halkan megkérdem, mit keres még mindig a Szabadság terén a szovjet megszállási emlékmű?
kozmosz
2020. június 12. 11:26
Nem baj, majd Trump megvétózza.
Emmanuel Goldstein
2020. június 12. 10:40
Jogos a névváltoztatás. Demokratikus jogállam állam nem vállalhat közösséget olyan emberekkel, akik tagadták az emberek jogi egyenlőségét.
fran
2020. június 12. 09:44
Ebben az a durva, hogy az amerikai polgárháború valójában területszerző háború volt. Az északiak elfoglaltál délt és rájuk kényszerítették az akaratukat. Polgárháborúvá az avatta mégis hogy a győztesek a most megváltozott elnevezésekkel és szobrokkal bizonyították, hogy ők különbek, a legyőzötteket nem megsemmisítették, hanem maguk mellé emelték őket. Na ez múlt el most. Meg még ki tudja, hogy mi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!