Újabb német vágóhídon szabadult el a koronavírus

2020. május 11. 18:48

Legkevesebb 22 munkás fertőződött meg koronavírussal egy, a nyugat-németországi Bochum városában működő vágóhídon. Nem ez az egyetlen német mészárszék, ahol megjelent a járvány, eddig már két üzemben, összesen több mint 200 dolgozó szervezetében mutatták ki a kórokozót – írja az Euronews.

2020. május 11. 18:48

Az egyik érintett vágóhíd Észak-Rajna-Vesztfáliában van, a másik Schleswig-Holsteinben található. A történtek miatt egyelőre nem folytatódik a koronavírus-járvány lassítását szolgáló korlátozások lazítása. Észak-Rajna-Vesztfália a szövetségi államok közül elsőként vezetett be ún. vészforgatókönyvet a Coesfeldben elharapózott fertőzés nyomán. A korlátozó intézkedések május 18-ig egészen biztosan érvényben maradnak a településen és környékén. Mind Észak-Rajna-Vesztfáliában, mind Schleswig-Holsteinben az összes vágóhíd és húsfeldolgozó-/csomagoló üzem munkását tesztelik – írja a portál.

Fertőzések mezőgazdasági idénymunkások körében is előfordulnak, a járvány halálos áldozatot is szedett már, egy román spárgaszedő vendégmunkás halt meg, még áprilisban, egy Freiburg melletti gazdaságban, a vírus Németországban került a szervezetébe – teszik hozzá.

Az Egyesült Államokban az ilyen üzemek rendkívül gyorsan váltak a fertőzés melegágyaivá, így üzemek tucatjait zárták be bizonytalan időre.

A címlapkép csupán illusztráció.

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2020. május 11. 19:36
németeknél nagyon lappanghat a vírus. Nemrég az újraindított focimeccseket is le kellett állítania... Most meg itt van ez a probléma...
Dénia
2020. május 11. 19:29
"Fertőzések mezőgazdasági idénymunkások körében is előfordulnak, a járvány halálos áldozatot is szedett már, egy román spárgaszedő vendégmunkás halt meg, még áprilisban, egy Freiburg melletti gazdaságban, a vírus Németországban került a szervezetébe ,teszik hozzá." Ezt viszont rendkívül undorítónak tartom, hogy a lezárt határok meg mindenféle szigorú korlátozások ellenére, ami ugye a vírus miatt van, külön kormányegyességgel, külön géppel szállítják a román idénymunkásokat Németországba, hogy leszedjék nekik a szaros spárgájukat meg eprüket, olyan pénzért, amire ők nem hajlandóak. Miközben Németországban is hirtelen milliók veszítették el a munkájukat, vagy tették őket parkoló pályára, vagyis ráérnek. Miért, a román az nem ember? Annak nem árt a vírus? Vagy az nem számít? Ezt hogy képzelik? Nem értem. És nehogy azt gondoljátok, hogy mindezt titokban, mert ég a pofájuk miatta, hogy a románok kevésbbé értékes emberek, őket nyugodtan lehet utaztatni, nem számít. A médiában már az elejétől pampognak, hogy jaj mi lesz, hogy fogják leszedni a románok a spárgát, ha le vannak zárva a határok.
glensi
2020. május 11. 19:15
Ebből tanulnunk kell.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!