Mexikó: újabb négy évig vesz részt a hadsereg a közbiztonság fenntartásában

2020. május 12. 07:43

2019-ben 34 582 ember megölésével rekordszintre emelkedett a gyilkosságok száma.

2020. május 12. 07:43

Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök elrendelte hétfőn, hogy az ország fegyveres erőinek további négy évig részt kell venniük a közbiztonság fenntartásában. Rendeletével López Obrador az általa korábban bírált politikát hosszabbítja meg, miközben kormánya nem tudta megfékezni az országban elszabadult bűnözést.

A jogszabály szerint a fegyveres erőknek (FA) „rendkívüli és szabályozott módon, a Nemzeti Gárda szerepét kiegészítve” kell részt vennie a közbiztonsági feladatok ellátásában, a Nemzeti Gárda parancsnoksága alatt – áll a szövegben, arra a katonai rendőrségre utalva, amelyet López Obrador hozott létre 2018. decemberi hatalomra kerülését követően. A rendelet 2024 márciusában lejáró hatálya azt jelenti, hogy a hadsereg Mexikó utcáin maradhat majdnem López Obrador elnöki mandátumának lejártáig. A latin-amerikai ország veterán politikusa gyakran bírálta elődjét, Felipe Calderónt, amiért haditengerészeket és katonákat vezényelt az utcákra a közrend fenntartására.

Juan Ibarolla biztonságpolitikai szakértő a Milenio című mexikói újságnak nyilatkozva úgy vélekedett, az elnök azért kényszerült a hadsereg közbiztonsági szerepének meghosszabbítására, mert biztonságpolitikája kudarcot vallott. A hivatalát 2018-ban elnyerő López Obrador kampányában azt hangoztatta, hogy békülékenyebb biztonsági stratégiát alakít ki, amely a bűnözés gyökereinek felszámolását, mindenekelőtt a szegénység és a korrupció visszaszorítását célozza majd. Hivatali idejének első másfél éve azonban nem volt elegendő a bűncselekmények számának visszaszorítására, sőt 2019-ben 34 582 ember megölésével rekordszintre emelkedett a gyilkosságok száma. Csak idén márciusban mintegy 3 ezer emberölést regisztráltak az országban, ami a valaha rögzített második legmagasabb havi adat, és a legmagasabb szám López Obrador hivatalba kerülése óta.

(MTI)
 

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2020. május 12. 18:20
"Mexikó: újabb négy évig vesz részt a hadsereg a közbiztonság fenntartásában 2019-ben 34 582 ember megölésével rekordszintre emelkedett a gyilkosságok száma." Azaz nem valami sok sikerrel. Rendkívül nagy Mexikóban a bűnözés. Ameddig az amerikaiaknak kábítószer kell, addig ez nem is igen fog megváltozni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!