Már az év első részében is 1,2 százalékkal gyengült az ukrán gazdaság

2020. május 12. 16:36

Összességében 5 százalékos idei gazdasági visszaesésre számít az ukrán jegybank.

2020. május 12. 16:36

Az ukrán gazdaság 1,2 százalékkal gyengült az első negyedévben – áll a kijevi gazdasági minisztérium honlapján.

Az ukrán jegybank áprilisban szerényebb, 0,5 százalékos első negyedévi GDP-csökkenést jósolt, és úgy vélte, hogy a folyó második negyedévben a gazdaság 11,3 százalékkal, a harmadik negyedévben 5,3 százalékkal, a negyedik negyedévben pedig 2,3 százalékkal gyengül. Összességében 5 százalékos idei gazdasági visszaesésre számít az ukrán jegybank.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) április közepén ismertetett globális előrejelzése szerint Ukrajna idei GDP-je 7,7 százalékkal esik, jövőre pedig 3,6 százalékkal nő.  Amennyiben beigazolódnak a borúlátó előrejelzések, akkor az idei lesz az első év, amikor csökken az ukrán gazdaság 2015 óta először. Akkor a GDP 9,8 százalékkal esett. Ukrajna gazdasága 2019-ben 3,2 százalékkal, 2018-ban 3,3 százalékkal, 2017-ben pedig 2,5 százalékkal nőtt.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
turáni sólyom
2020. május 12. 17:17
Magyarországnak az a jó, ha Ukrajnának rossz! Ha bukik a nyugat-barát kormányuk, csak utána lehet egy új, nekünk hasznos politikai kapcsolat. Ezekkel az ukrajnai zsidó vezetőkkel soha! Változást!
Nehidd El
2020. május 12. 16:41
Bepillantást nyerhetünk abba, hogy mi lenne nálunk is, ha még mindig a Gyurcsány-Bajnai-kormány lenne a nyakunkban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!