Római főpolgármester: Szellemváros lettünk!

2020. április 03. 13:47

„Úgy számolunk, hogy az idén nem fognak külföldiek érkezni, és talán olaszok sem más városokból, ezért a Rómán belüli turizmus serkentésével igyekszünk majd újraindulni” – mondta az MTI-nek Virginia Raggi.

2020. április 03. 13:47

„Ha Rómában kezdődött volna el a járvány olaszországi terjedése, mi is beleroppantunk volna”

Az olasz fővárost eddig jórészt sikerült megvédeni az új koronavírus-fertőzés terjedésével szemben, de a teljesen megüresedett Róma látványára még a második világháborút megélt lakosok sem emlékeznek – mondta Virginia Raggi római főpolgármester a nemzetközi sajtónak, közte az MTI-nek pénteken adott nyilatkozatában. 

Az olasz fővárost 2016 óta vezető Virginia Raggi tragikus szerencsének nevezte, hogy a járvány Olaszországban először az északi tartományokban jelent meg. Így Rómának volt elég ideje felkészülni, azonnal bevezetni a szigorú óvintézkedéseket, amelyeknek köszönhetően a három milliós nagyvárosban a diagnosztizált fertőzöttek számát most valamivel több mint ezerre teszik, miközben a gócpontként ismert 1,3 milliós Milánóban már elérte a tízezret.

Virginia Raggi hangsúyozta, hogy szoros kapcsolatban áll több európai főváros polgármesterével, köztük a járvány által térdre kényszerített Madrid első emberével. „Ha Rómában kezdődött volna el a járvány olaszországi terjedése, mi is beleroppantunk volna” – ismerte el.  Virginia Raggi elmondta, az olasz főváros az elsők között volt, amely lezárta a fertőzés kiemelt célpontjainak számító idősotthonokat, valamint a hajléktalan-szállásokat és a roma táborokat, amelyek lakóinak szükség szerint a polgári védelem nyújt segítséget.

„Szellemváros lettünk!”

 Fertőtlenítették az üresen álló oktatási intézményeket, pályaudvarokat, tömegközlekedési eszközöket, megállókat és a több mint ötezer kilométer hosszú római úthálózatot, valamint a több mint 60 ezer utcai hulladéktárolót is. „Az olasz főváros forgalma kilencven százalékkal csökkent: Róma utcái teljesen üresek, szellemváros lettünk” – jelentette ki Virginia Raggi. Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) kormánypárt politikusa hangsúlyozta: az olasz főváros finanszírozza, hogy az egészségügyi dolgozók kedvezménnyel használhassák a közösségi autószolgáltatás járműveit, feloldották a forgalomkorlátozást Róma belvárosában, eltörölték a városközpontban a parkolási díjat. Elkezdték szétosztani az állami költségvetésből azonnali élelmiszer-bevásárlásra kapott 15 millió eurót, amelyből vásárlási utalványokat juttatnak a rászorulóknak, de ezek okostelefonos alkalmazással  is letölthetők. Rómában nagyon sok az egyedülálló idős ember, akiknek a kerületi önkormányzatok sietnek a segítségükre bevásárlással, gyógyszerellátással, valamint telefonos lelki segéllyel. A főváros garantálta mikro-hitelekkel támogatják a családi kisvállalkozásokat. „Rómában nem engedjük meg, hogy bárki is éhen haljon” – jelentette ki Virginia Raggi.

Megjegyezte, senki sem gondolta, hogy egy mikroszkópikus vírus az egész világot válságba taszítja. Úgy vélte, nagyon sok függ majd attól, hogy a járvány elmúltával a város lakosai mennyire lesznek képesek egymásnak kezet nyújtani.  A főpolgármester hangsúlyozta, hogy Róma bevételének hatvan százalékát a turizmus adja. Elmondta, hogy a korábban évente mintegy 30 millió olasz és külföldi turistát fogadó főváros idegenforgalma januártól már 20 milliárd eurót veszített. A külföldit turisták visszatértét még nagyon távoli lehetőségnek nevezte. „– hangoztatta. Nehéznek tartotta megjósolni a jelenlegi óvintézkedések enyhítésének dátumát is. Egyetértett a milánói polgármester azon korábbi kijelentésével, miszerint a mindennapi élethez való visszatérés lassú és fokozatos lesz.

A járványhelyzet egyetlen előnyének a római utcákat korábban örökösen ellepő szeméthegyek eltűnését nevezte, valamint a bűnözés visszaesését. Virginia Raggi elmondta, a Forum Romanumra néző főpolgármesteri hivatala balkonjáról hatalmas, szivárványszínű zászló lobog, Minden jóra fordul! - felirattal, ahogyan Róma és Olaszország számos más ablakából.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lion
2020. április 03. 13:59
Több mint kétezer évet túlélt a város, ezt a kórt is túl fogja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!