Idén 6,3 százalékkal csökkenhet, jövőre 5,2 százalékkal nőhet a német GDP

2020. április 29. 17:04

Az Európai Unió legnagyobb gazdasága 2022 elejére érheti el a koronavírus-világjárvány előtti szintet.

2020. április 29. 17:04

Németország hazai összterméke (GDP) az idén minden korábbinál nagyobb mértékben, 6,3 százalékkal csökkenhet, jövőre viszont már 5,2 százalékos növekedés következhet – áll a szövetségi kormány szerdán bemutatott előrejelzésében, amely szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága 2022 elejére érheti el a koronavírus-világjárvány előtti szintet.

Négy szakaszos német válságkezelés

A mélypont a második negyedévben lehet, a német gazdaság teljesítménye az április-júniusi időszakban 11 százalékkal maradhat el az egy évvel korábbitól. A harmadik negyedévtől egészen a vizsgált időszak végéig, 2021 utolsó negyedévéig mérsékelt ütemű, de folyamatos növekedés várható. Azonban mindennek az a feltétele, hogy fokozatosan tovább lehet lazítani a járvány miatt elrendelt korlátozásokat, és sikerül megakadályozni a fertőzöttek számának újabb meredek és ellenőrizetlen növekedést, vagyis nem kell többé befagyasztani a társadalom és a gazdaság működését, mint az első hullám idején – emelte ki berlini tájékoztatóján Peter Altmaier gazdasági miniszter.

A kormány elképzelése szerint egy négy szakaszból álló intézkedéssorozattal enyhítik a járvány miatt egyszerre keletkezett bel-, és külgazdasági sokkot. Az első szakasz a kieső bér egy részének állami támogatású pótlására épülő rövidített munkaidő intézményének kiterjesztéséből és a több mint ezermilliárd eurós keretösszegű vállalati támogatási és hitelezési programokból, illetve ezen programok folyamatos optimalizálásából áll össze. A második szakaszban azokra az ágazatokra összpontosítanak, amelyek a legkésőbb térhetnek vissza a normál üzemmódhoz. Ilyen a vendéglátás és az idegenforgalom.

A harmadik szakaszban egy konjunktúraprogrammal igyekeznek majd támogatni a kilábalást a válságból. A program a termelést és a fogyasztást is ösztönzi – fejtette ki Peter Altmaier. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az autóvásárlást ösztönző új kedvezmények bevezetését is mérlegelik. A negyedik szakasz alapja egy „fitneszprogam”, amely nemcsak beruházásokkal, hanem szerkezeti és szabályozási átalakításokkal is áramvonalasítja a német gazdaságot. Stratégiai ügyekben is lépni kell, csökkenteni kell például az orvosi védőfelszerelések és a gyógyszerhatóanyagok területén mutatkozó függőséget az EU-n kívüli gyártóktól – fejtette ki Peter Altmaier.

Visszaesik a fogyasztás és a beruházások száma is

A kormány előrejelzése szerint a főleg az exportra támaszkodó német gazdaság kivitele az idén 11,6 százalékkal csökken, jövőre viszont 7,6 százalékkal emelkedik.Az utóbbi években keletkezett világgazdasági feszültségek, például a protekcionizmus erősödése és a brit uniós tagság megszüntetése (Brexit) körüli bizonytalanság miatt egyre inkább a hazai beruházási tevékenység és a lakossági fogyasztás vált a gazdaság motorjává, amely azonban az idén leáll.

A prognózis szerint a háztartások fogyasztása 7,4 százalékkal süllyed, a vállalati beruházások 5 pedig százalékkal esnek vissza, de jövőre már 6,5 százalékos, illetve 3,5 százalékos növekedés várható.

 A munkanélküliség emelkedését fékezi a rövidített munkaidő intézménye. Ebben a foglalkoztatási formában az idén éves átlagban hárommillióan dolgoznak a kormány számításai szerint. Ez több mint kétszer annyi, mint a legutóbbi válság legsúlyosabb évében, 2009-ben regisztrált 1,4 millió. Azonban a munkanélküliségi ráta így is jelentősen emelkedhet, a tavalyi 5,0 százalékról 5,8 százalékra. A szövetségi kormány március közepe óta szinte hetente jelent be újabb válságkezelő csomagokat. A koronavírus-járvány társadalmi, kulturális és gazdasági hatásainak ellensúlyozására tett erőfeszítések 180 fokos fordulatot jelentenek az államháztartási egyensúly megőrzésére és az államadósság csökkentésére összpontosító eddigi politikájában.

Ezt mutatja az EU-s gazdasági és monetáris unió pilléreként számon tartott 1997-es stabilitási és növekedési egyezmény végrehajtásáról az Európai Bizottságnak készített pénzügyminisztériumi jelentés, amelyet az előző heti kormányülésen fogadtak el. Ebben az áll, hogy az államháztartásban a GDP-hez viszonyítva a tavalyi 0,75 százalékos többlet után az idén történelmi csúcsot jelentő 7,25 százalékos hiány keletkezhet, a GDP-arányos államadósság pedig a tavalyi 59,80 százalékról 75,25 százalékra szökhet fel. A jelentésben kiemelték, hogy a prognózis a járvány első, korai szakaszában tapasztalt folyamatokról és az első válságkezelő csomagok várható hatásairól készített számításokra épül, amelyekben sok a bizonytalanság.

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szavaztam
2020. április 29. 20:39
-1.42% két év alatt...
Bazooka454
2020. április 29. 18:39
1, Ha a németek gdp je idén 6% esik, akkor a mi gdpnk is sajnos nem hogy 4% hanem min 8-10% fog esni. Természetesen a beharangozott kiemelt beruházások, úgy mint a kínai hitelből megvalósuló B.B vasút és az orosz hitelből valószínűleg megvalósuló paks2 ezt 1-2% " javithatják". Persze ettől az országnak csak nagyon picit lehet jobb, de a kormány közeli bankok és mészaros bíztosan jobban fogják magukat érezni. Megjegyezném, hogy az autóipari cégek és beszállítók megkezdték a 10% -20 % leépítést, helyneként 50% felmondással. Már nem csak a bérelt munkaerőket küldik el.
my fair lédig
2020. április 29. 17:57
Hadd pusztuljon csak a Nyugat ! A világgazdaságban KELETI SZELEK fújnak, akárcsak a vírusterjesztésben. Szerencsénkre a hazánkba betelepült orosz, kínai, török, kazah, azeri és üzbég autógyárak mindjárt beröffentik a termelésüket, és akkor minden rendben lesz ! A Nyugat meg csak forogjon saját keserű levében, leszarjuk !
pollip
2020. április 29. 17:48
Gondolom, a németeket nem minősítik le, mint ma minket......
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!