Elszabadították a járványt Romániában a hazatért vendégmunkások (videó)

2020. április 03. 14:51

Már a hadsereget is bevetné az állam.

2020. április 03. 14:51

„A Ialomița megyei kormány-megbízott teljes karantén elrendelését kérte Bukaresttől a mintegy 12 ezer lakossal rendelkező Țăndărei nevű városra, mert nem bírnak a külföldről hazatért vendégmunkással, akik nem tartják tiszteletben a katonai rendeleteket. A hatóságok adatai szerint mintegy 800-an jöttek haza a járvány kezdete óta, akik nem tartották be az intézményes vagy házi karanténra vonatkozó szabályokat. Ennek meg is lett a következménye: a Ialomița megyében igazolt 45 koronavírusos eset közül mintegy 30, az 5 halálesetből pedig 4 a városhoz köthető.” – kezdi cikkét a Főtér.

Habár péntektől megduplázódik a rendfenntartó erők létszáma, a megyei prefektus szerint így is szükséges a város teljes lezárása, mert a fertőzés–gyanús személyek a környező településekre is kijárnak, így megvan az esély arra, hogy újabb emberek fertőződjenek meg. A csendőrökhöz 23 katona csatlakozik.

Az erdélyi magyar honlap szerint a járvány egy temetés után terjedt el, ahol nagyon sokan vettek részt azok közül, akik külföldről – főleg Spanyolországból, Olaszországból, Franciaországból – tértek haza. Az egyik helyi jóvoltából egy videót is nézhetünk a városban történt eseményekről.

 

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2020. április 04. 20:45
kellett nekik sirni hogy nyissuk ki nekik a hatart
Hattori
2020. április 04. 19:03
hát igen, ez az Európai Únió! ahol minden erkölcsi aggály nélkül lehet feketén, napszámban foglalkoztatni egyszerű sorsú embereket, aztán mikor bebasz a gebasz, akkor kirúgni őket. munka híján persze, hogy hazamennek, hova mennénék máshova, hisz a kinttartózkodásukat nem tudják munka nélkül finanszírozni. na ez a dögevő nyugat! írd és mondd: 240.000 legyen ápolónőt foglalkoztattak a németek feketén, szarért-húgyért, akik most szintén hazamentek a vírus miatt.... és a kapitalista most pislog, mint hal a szatyorban, hogy akkor most ki lássa el az időseket. úgy tűnik a 2. rendű eu-s állampolgároknak itt nem jár lét- és jogbiztonság. (gyk.: nincs munka, se munkaszerződés, se munkanélküli ellátás, se semmi, mehetsz haza, szevasz!)
998877
2020. április 03. 23:00
Fegyelmezetlen, tanulatlan népség
Orange79
2020. április 03. 21:28
A képernyőn keresztül érződik a száj- és lábszag.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!