Kutatható a XII. Piusz korára vonatkozó iratanyag a Vatikánban

2020. március 02. 18:47

„Az egyház nem fél a történelemtől” – mondta egy éve Ferenc pápa, amikor a vitatott levéltári anyag megnyitásáról döntött.

2020. március 02. 18:47

Történészek hada rohanta meg a Vatikáni Apostoli Levéltárnak XII. Piusz pápaságára vonatkozó, hétfőn megnyitott részlegét, amely az egykori pápa megválasztásától, 1939. március 2-tól 1958. október 9-én bekövetkezett haláláig tart, vagyis a második világháború és az azt követő hidegháború éveit foglalja magába. Az erre az időszakra vonatkozó dokumentáció mintegy 2 millió iratanyag – mondta el Paul Richard Gallagher érsek, a Szentszék államközi kapcsolatainak titkára (külügyminiszter) a Vatican News hírportálnak.

A XII. Piusszal kapcsolatos anyag kulcsfontosságú bizonyítékot szolgáltathat többek között a Vatikán szerepéről a hidegháborúban, az európai integrációs folyamatban, az olaszországi kommunista befolyás visszatartására irányuló erőfeszítéseiről, az Olaszország és a Vatikán közötti konkordátum kérdéseiről, humanitárius és segélynyújtási akciókról, valamint a Szovjetunióval és Izraellel fenntartott kapcsolatairól.

Több mint kétszáz történész jelentkezett a történelmi eseményre

Az anyag feldolgozása évekig is eltarthat. A vatikáni levéltárat csak egyetemi kutatók látogathatják.

Az első történészek egyike, aki belépést nyert a levéltárba hétfőn, Hubert Wolf német egyháztörténész, a münsteri egyetem tanára volt. „Reméljük, hogy a forrásokból választ kapunk a Piusz tevékenységét övező fő kérdésekre” – mondta a történész.

„Emberek – katolikusok és zsidók – millióiból egyaránt hatalmas emberi érdeklődést váltanak ki ezek a levéltári dokumentumok” – mondta Susanne Browne-Fleming, az egyesült államokbeli holokauszt emlékmúzeum nemzetközi programigazgatója.

Az egyház és a holokauszt

Az iratokból várakozások szerint újabb részletek derülnek ki a katolikus egyháznak a holokauszthoz való hozzáállásáról. A kérdés nagyon vitatott, az Apostoli Szentszéket 1939 és 1958 között irányító XII. Piuszt ugyanis többen azzal vádolták, hogy közömbösséget mutatott a zsidók lemészárlásával szemben, és nem emelte fel a szavát Adolf Hitler ellen.

A pápa védelmezői szerint azonban Piusz a színfalak mögött a nácik által üldözötteket mentett meg, rendházakat, kolostorokat és más egyházi intézményeket nyitva meg előttük. XII. Piusz pápa vezetésével a katolikus egyház egymillió zsidót mentett meg, ami több, mint amennyit más nemzetközi szervezeteknek együtt sikerült.

Eltérő megítélés

„Az egyház nem fél a történelemtől” – mondta egy éve Ferenc pápa, amikor a vitatott levéltári anyag megnyitásáról döntött.

A pápa, egy római arisztokrata, „sosem emelte fel a hangját, és kétlem, hogy a dokumentumok ennek ellentmondanának” – jegyezte meg Ana Foa olasz történész, aki rámutatott arra, hogy az egyházfő magatartása a németekkel szemben „nagyon diplomatikus és hagyományos volt”.

„A háború alatt úgy gondolta, hogy a feladata az életek mentése, nem pedig az ideológiák elítélése” – tette hozzá a professzor emeritus. „XII. Piusz korának terméke volt, nem volt különösebben zsidóellenes, de nem tagadta az egyház zsidóellenes történelmét”„A háború utáni időszakban hatalmas tőkét gyűjtött a katolikus intézmények által bújtatott zsidók hálájából, de ezt nem gyümölcsöztette. Ehhez nem értett, a múlt embere volt” – mondta.

Gallagher érsek ezzel szemben azt emelte ki, hogy az iratokból nyilvánvalóan kiderülnek azok az erőfeszítések, amelyekkel XII. Piusz az üldözöttek, az életveszélyben lévők megmentésére, megsegítésére törekedett. Kiderül továbbá, hogy a nácizmus milyen gyűlölettel viseltetett a katolikus egyház és maga a pápa iránt.

(MTI)

(A kép forrása: Origo.hu)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
péterx
2020. március 04. 19:00
Szinte minden történelmi kérdés vitatott, miért éppen ez ne lenne az...
syphax
2020. március 03. 12:52
"...Az iratokból várakozások szerint újabb részletek derülnek ki a katolikus egyháznak a holokauszthoz való hozzáállásáról. A kérdés nagyon vitatott, az Apostoli Szentszéket 1939 és 1958 között irányító XII. Piuszt ugyanis többen azzal vádolták, hogy közömbösséget mutatott a zsidók lemészárlásával szemben, és nem emelte fel a szavát Adolf Hitler ellen." A RÓMAI, AKKORI ZSIDÓ FŐRABBI(!) KATOLIZÁLT(!!!)--KÖZVETLENŰL II.Világháború 1945. május 8-át követő hivatalos befejezése után.VALYON ELKÉPZELHETŐ-E ÉPP ÉSSZEL GONDOLKOZVA AZ, HOGY EZT EGY VILÁGVÁROS ZSIDÓ FŐRABBIJA MEGTENNÉ AKKOR, HA BÁRMILYEN FORMÁBAN ÉRINTETT LETT VOLNA XII.PIUS PÁPA--A ZSIDÓÜLDÖZÉSEKET ILLETŐEN??? A PÁPA ÉS A RÓMAI FŐRABBI ÚGYSZÓLVÁN "EGYMÁS MELLETT ÉLTEK" ANNO RÓMÁBAN, SŐT AZUTÁN KÉSŐBB MAGA A PÁPA BÚJTATTA A FŐRABBIT IS MEG SOK-SOK MÁS ZSIDÓT IS A VATIKÁN KAZAMATÁIBAN....EZEKUTÁN VAN KÉPE VALAKINEK BÁRMILYEN GYANÚPERREL ÉLNI AZ ARISZTOKRATA ÚRIEMBER--EUGENIO PACELLI GRÓFBÓL LETT XII. PIUS ELLEN?
JMoflicheque
2020. március 03. 12:39
A magyar történelemmel kapcsolatos részeket kellene kutatni, de nem az akadémia által delegál antimagyaroknak!!
Gombóc XVI. Artúr
2020. március 02. 22:27
Horthy XII. Pius tiltakozására állította le a deportálásokat, szóval már csak e miatt sem igaz, hogy Pius közömbös lett volna zsidók lemészárlásával kapcsolatban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!