Megkéseltek egy rendőrt Münchenben

2019. december 09. 19:57

Néhány nappal ezelőtt Augsburgban vertek agyon egy tűzoltót.

2019. december 09. 19:57

Újabb súlyos, erőszakos bűncselekmény okoz felháborodást a németországi Bajorország tartományban, ahol a hét végén egy tűzoltót vertek agyon tizenévesek, hétfőn pedig hátulról leszúrtak egy rendőrt. Az újabb eset kora reggel történt a müncheni főpályaudvaron, az áldozat egy 30 éves rendőr, aki egy kollégájával járőrözött, és éppen igazoltattak egy embert, amikor a támadó minden előzmény nélkül, hátulról rárontott. A védőmellény felett, a nyak és a váll tájékán szúrt, a kés pengéje nyolc centiméter mélyen hatolt a rendőr testébe. A késelőt elfogták, az áldozatot kórházba szállították és megoperálták, súlyos, de nem életveszélyes állapotban van. A támadó egy 23 éves müncheni illetőségű német állampolgár. A hatóságok már ismerték, de nem bűncselekmények, hanem feltűnő viselkedése miatt. Indítéka egyelőre ismeretlen, ideológia háttérre utaló elemek nem kerültek elő az ügyben.

Ez a „brutális és értelmetlen bűncselekmény rettenetes módon mutatja meg, hogy az erőszaknak mennyire magas szintjével szembesülnek rendőreink” – nyilatkozott Joachim Herrmann tartományi belügyminiszter. A hétfői müncheni és a napokban történt augsburgi eset is azt mutatja, hogy jelentéktelen apróságok fajulnak erőszakba az utcákon, tereken. Ez a jelenség mindenkit megrémiszt, és mindent meg kell tenni azért, hogy „feltartóztassuk az erőszakot a közterületeken” – fejtette ki a Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa a Bayerischer Rundfunk tartományi közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint.

Augsburgban egy tizenévesekből álló csoport rontott rá egy 49 éves tűzoltóra, aki feleségével és egy baráti házaspárral tartott hazafelé péntek este, miután meglátogatták a belvárosi karácsonyi vásárt. Az erőszakot szóváltás előzte meg, az áldozat a fejére mért ütésektől elesett és elveszítette az eszméletét. A túlerőben lévő hétfős csoport támadásában súlyos arcsérülést szenvedett a másik házaspár férfi tagja is. A támadók elmenekültek, a mentők sikertelenül próbálták újraéleszteni az áldozatot, aki a helyszínen meghalt.

A fő gyanúsítottat és egyik társát még vasárnap elfogták, hétfő délutánra pedig mind a hét fiatalember rendőri őrizetbe került. Térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosították őket. A 17 éves, augsburgi születésű német-török-libanoni állampolgárságú fő gyanúsított ellen emberölés és súlyos testi sértés, 17 és 19 év közötti társaik ellen emberölés  és súlyos testi sértésben bűnrészesség gyanúja miatt indítottak eljárást. A hat további gyanúsított is augsburgi születésű, egyikük olasz állampolgár, a többiek német állampolgársággal és más állampolgársággal is rendelkeznek.

(MTI)

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Selamat
2019. december 10. 11:45
További kellemes háborgást kívánok nekik.
I_Isti
2019. december 10. 10:13
A tűzoltót se török fiatalok verték agyon Augsburgban...
EMM195
2019. december 10. 08:17
" a „brutális és értelmetlen bűncselekmény rettenetes módon mutatja meg, hogy az erőszaknak mennyire magas szintjével szembesülnek rendőreink” – nyilatkozott Joachim Herrmann tartományi belügyminiszter. " És ennek semmi köze a migrikhez, mert a német mindig ilyen késelő zavargó volt, ugye? Ja, nem.
Horst_Tappert
2019. december 10. 06:47
Hello Weimar!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!