Johnson: Garantálható a bevándorlás csökkenése a tervezett szabályozással

2019. december 08. 12:39

A miniszterelnök kijelentette, hogy az ellenőrizetlen, korlátozás nélküli bevándorlás nemkívánatos.

2019. december 08. 12:39

A konzervatív párti brit kormány által tervezett új szabályozással garantálható a bevándorlás csökkenése – mondta vasárnap a brit miniszterelnök. Boris Johnson a Sky News brit hírtelevízió politikai magazinműsorának nyilatkozva megerősítette, hogy ha a Konzervatív Párt kormányon marad a jövő csütörtöki parlamenti választás után, ausztrál típusú, képességek és képesítések felmérésére alkalmas pontozásos bevándorlási rendszert léptet életbe.

Johnson szerint „a kivételes tehetségű emberek az első hegedűsöktől az atomfizikusokon át a prímabalerinákig” jöhetnek, csakúgy, mint „a start-up világ királyai és királynői”. Az új rendszer alapján a szakképzett munkavállalók is elhelyezkedhetnek majd például a brit állami egészségügyi ellátó szolgálatnál (NHS) – tette hozzá.

A harmadik kategóriába az új bevándorlási rendszer alapján azok tartoznak majd, akik egy adott, meghatározott idejű munkafeladat elvégzésére jelentkezhetnek, de ők nem kapnának automatikus tartózkodási jogot.

Johnson kijelentette: ő nem ellensége a bevándorlásnak, és a brit nép sem ellenséges a bevándorlókkal szemben. Az 580 milliós Európai Unióból nagy számban érkezők azonban jelenleg gyakorlatilag hazájuk részének tekintik Nagy-Britanniát, és ezzel az a gond, hogy teljesen ellenőrizhetetlen – mondta a brit miniszterelnök.

A konzervatívok csökkentenék a bevándorlást

Arra a kérdésre, hogy a konzervatívok által tervezett új szabályozás garantálhatja-e a bevándorlás csökkenését, Boris Johnson igennel válaszolt. Hozzátette: az ellenőrizetlen, korlátozás nélküli bevándorlás nemkívánatos.

Johnson szerint ezt a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt kínálja, amely a teljes mozgásszabadság fenntartását tervezi. Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetője a BBC televíziónak nyilatkozva a minap kijelentette: ha a decemberi 12-i választások után a Labour kerül kormányra, „komoly mértékben” érvényben maradna az Európai Unión belüli szabad mozgás gyakorlata Nagy-Britanniában.

Corbyn nem részletezte, hogy ez pontosan mit jelent, de úgy fogalmazott: azok, akik Nagy-Britanniát választják otthonuknak, hatalmas mértékben hozzájárulnak az ország fejlődéséhez, és a munkáspárti kormány nem fog ellenséges környezetet teremteni számukra.

Az ellenőrzés kérdése

Priti Patel brit belügyminiszter azonban a Sunday Express című, erősen EU-szkeptikus irányvonalú vasárnapi brit lapban megjelent cikkében úgy fogalmaz: a szabad mozgás alapelve azt jelenti, hogy a brit kormány nem ellenőrizheti, ki lép be az országba.

Patel szerint Nagy-Britannia biztonságosabb országgá tehető az Európai Unión kívül, mivel a jelenlegi szabályozás könnyedén hamisítható személyazonossági iratok elfogadására kényszeríti a brit hatóságokat, és „egy luxemburgi bíróság döntheti el, hogy be kell-e fogadnunk veszélyes bűnözőket”.

A brit kormány tervei alapján gyorsított eljárással kaphatnának letelepedési és munkavállalási engedélyt a magasan képzett vagy „kivételes képességű” kérelmezők, és azok is, akik Nagy-Britanniában kívánnak új vállalkozást létrehozni. Azok azonban, akik ellen súlyos bűncselekmény miatt született elmarasztaló bírósági ítélet, be sem léphetnének az országba.

A brit kormány már korábban bejelentette, hogy egységes, az Európai Unióból és az unión kívüli országokból érkezőkre egyformán érvényes bevándorlási szabályozást kíván életbe léptetni a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után tervezett egyévi átmeneti időszak lejártával, vagyis 2021 januárjától.

(MTI)

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2019. december 09. 15:43
"Johnson: Garantálható a bevándorlás csökkenése a tervezett szabályozással" Még ha így is lenne ennyi már nagyon kevés. A bevándorlás leállítása sem lenne elég. A felesleges idegen népességet haza kellene telepíteni. Erővel. Különben Anglia nem marad angol. Már ha ma még az egyáltalán.
Saksafar
2019. december 09. 09:33
Én elhiszem, hogy nem sok haja van, de hogy lehet így megjelenni naponta a nyilvánosság előtt, evvel a párna által formált alvós-frizurával?
Bástyaelvtárs
2019. december 09. 07:59
Ha a briteknek nem tetszik a munkaerő szabad áramlása mint az egyik uniós alapjog akkor ne tetszen az eu s piachoz valo teljes vámmentes hozzáférés sem. Ne mazsolázgassanak, hogy ezt kérjük, ezt nem kérjük....
Gombóc XVI. Artúr
2019. december 08. 19:50
Szegény anyám mindig azt mondta, hogy olyan szegény még soha nem volt, hogy ígérni ne tudjon...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!