Ferenc pápa eltörölte a pápai titoktartást a szexuális visszaélési ügyekben

2019. december 18. 17:47

A pápa ezzel a döntésével elérhetővé teszi a kánonjogi eljárások során elhangzó tanúságtételeket a vizsgálatot végző polgári hatóságok számára.

2019. december 18. 17:47

A pápa ezzel a döntésével elérhetővé teszi a kánonjogi eljárások során elhangzó tanúságtételeket a vizsgálatot végző polgári hatóságok számára – írja a Vatican News közösségi oldala.

A Vatikán december 17-én két pápai dokumentumot (Rescriptum, leirat) tett közzé: az egyikkel Ferenc pápa eltörölte a pápai titoktartást a kiskorúak ellen papok által elkövetett szexuális erőszak és visszaélés eseteiben; míg a másikkal megváltoztatta a pedopornográfia – a 18 év alatti kiskorúakról készült pornográf képek birtoklása és terjesztése – bűntettére vonatkozó jogszabályt. Ennek értelmében a „delicta graviora” a legsúlyosabb bűncselekmények közé sorolta azt.

Az első dokumentum egy leirat Pietro Parolin bíboros államtitkár aláírásával, amely bejelenti, hogy Ferenc pápa december 4-én elrendelte a pápai titoktartás eltörlését a közelmúltban kiadott „Vos estis lux mundi” kezdetű Motu proprio első cikkelyében említett bűncselekményekre vonatkozó feljelentések, eljárások és döntések esetén. Ezek a bűncselekmények a következők: a fenyegetés vagy a hatalommal való visszaélés által elkövetett szexuális cselekedet vagy erőszak esetei; a kiskorúak vagy sérülékeny személyek ellen elkövetett visszaélés esetei; a pedopornográfia esetei; a püspökök vagy szerzetesrendek főelöljárói által a visszaélők fedezésének és feljelentésük hiányának esetei.

Az új útmutató meghatározza: „az információkat úgy kell kezelni, hogy biztosítsák az Egyházi Törvénykönyv által előírt biztonságukat, sértetlenségüket és bizalmas jellegüket annak érdekében, hogy védelmezzék az érintett személyek jó hírnevét, arculatát és magánszféráját”. Azonban ez „a hivatali titok ne akadályozza az állami törvények által előírt kötelezettségek végrehajtását”, amelyek közé tartozik a bejelentési kötelezettség is. „Ne gátolja továbbá a polgárjogi hatóságok kérésének végrehajtását.” Ezentúl a tényeket illetően „semmiféle hallgatási kötelezettség nem kényszeríthető rá” a bejelentéstevőre, az áldozatra és a tanúkra.

A második dokumentum a Pietro Parolin bíboros államtitkár és a Hittani Kongregáció prefektusa, Luis Ladaria Ferrer bíboros által aláírt leirat. Ebben közzé teszik a 2001-ben kiadott és 2010-ben módosított „Sacramentorum sanctitatis tutela” kezdetű Motu proprio három cikkelyének módosítását. Ennek értelmében a Hittani Kongregáció ítéletére bízott legsúlyosabb bűncselekmények közé sorolja „a papok által 18 év alatti kiskorúakról készült pornográf képek kéjelgés céljából, bármely módon és bármely eszközzel való megszerzését, birtoklását vagy terjesztését”. Eddig a korhatár 14 év volt.

Végül egy másik cikkely lehetővé teszi, hogy e legsúlyosabb bűncselekmények eseteiben ügyvédi és ügyészi szerepet egyházjogi doktorátussal rendelkező világi hívek is betölthetnek, nemcsak papok.

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
belpestilibsi
2019. december 18. 20:36
PEDOFILEGYHÁZAK!
amaurote
2019. december 18. 19:59
amúgy meg így jár az a társadalom, amelyik össze van nőve holmi egyházakkal. gyónási titkot akarsz? hát az ezzel jár. állambácsi szopja egyház csöcsét, az egyház meg az állambácsiét. ez az a bizonyos "nagy kurva" amiről a jelenések könyve ír, a hamis egyház.
olajfa1
2019. december 18. 19:36
A rabbik és az imámok szexuális visszaélési ügyeiről is lerántja a leplet? NEEEEEMMMM???... AKKOR EZ MEGINT ÖNOSTOROZÁS, ÉS ÖNGYILKOSSÁGGAL EGYENLŐ!
még fokozza
2019. december 18. 18:13
Miért csak most? Eddig nem zavarta?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!