Muszlim hitszónok-képzés indul Németországban

2019. november 21. 19:35

Államilag támogatott egyetemi program keretében képeznek majd imámokat.

2019. november 21. 19:35

Megkezdődik a muszlim hitszónok (imám) képzése a német állami felsőoktatásban, az első kísérleti projekt csütörtökön indul az osnabrücki egyetemen - írta az Osnabrücker Neue Zeitung (NOZ) című német lap.

A beszámolóban kiemelték, hogy akadályozza a nem német származású muszlim hívők társadalmi beilleszkedését, ha vallási közösségeik vezetői nem ismerik a német nyelvet és kultúrát. Ezen a gondolaton alapul az évek óta formálódó állami imámképzés, amelynek első központja az osnabrücki egyetem iszlám teológiai intézete. Az intézetben eddig csak tudósokat képeztek, a hitszónoki képzési program nyitánya egy csütörtök esti rendezvény lesz.

Az esemény nem nyilvános, és

a kísérleti program ügyének valamennyi szereplője „feltűnően tartózkodó”

 – írta a lap. Mint írták, nem nyilatkozott az egyetemi intézet vezetője és nem nyilatkoztak a területileg illetékes Alsó-Szászország tartományi kormány részéről sem, a szövetségi belügyminisztérium pedig konkrétumokat nélkülöző választ adott megkeresésükre.

A NOZ értesülése szerint a tárca 400 ezer eurót különített el 2020-as költségvetésében a program finanszírozására. Az viszont nem ismert, hogy csak a szövetségi kormány támogatja-e a programot anyagilag, vagy vannak más források, és az sem ismert, hogy az egyetemről kikerülő imámok hol dolgoznak majd és honnan kapnak fizetést.

A lap külön kommentárt is közölt, amelyben aláhúzták, hogy

az átláthatóság hiánya miatt „nem jól kezdődik” a németországi imámképzés.

A lap szerint a képzési programot egy úgynevezett iszlám kollégium dolgozza ki, de nem ismert, hogy ebben a munkában a németországi muszlim vallási, társadalmi, kulturális szervezetek sokszínű sorából mely szervezetek vesznek részt. A támogatók, közreműködők listája ugyanis nem nyilvános – írta a NOZ.

A Németországi Muzulmánok Központi Tanácsa (ZMD) támogatja az állami imámképzést, a szervezet vezetője, Aiman Mazyek a lapnak elmondta, mindig is a legfőbb törekvéseik között volt, hogy a Németországban képezzék ki a Németországban dolgozó imámokat. Azonban a Németországban mintegy 900 mecsetet fenntartó Török Iszlamista Vallási Intézmények Uniója (DITIB) elutasítja a kezdeményezést, a török állami vallásügyi hivatal (Diyanet) irányítása alatt álló szervezet részéről a NOZ-nak azt mondták, hogy az imámok képzése szerintük nem a német állam feladata.

A 83 milliós Németországban a legutóbbi, 2015-ös becslések szerint nagyjából 4,5 millió muszlim él, többségük szunnita török. A 2015-ben felerősödött migrációs hullám révén valószínűleg több mint félmillióval nőtt a muszlimok száma az országban.

(MTI)

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
selsalzfar
2019. november 25. 03:56
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
stifwacar
2019. november 23. 22:22
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Gregorius
2019. november 23. 09:58
A helyi képzés még mindig jobb, mintha a szaudiak küldenének radikális vahabita és más hasonló imámokat, akik ha burkoltan is, de dzsihádot hirdetnek.
áfonya
2019. november 23. 04:14
Hova lett a német büszkeség a kiváltság érzés ..... letörték megalázták ..... Amerika tudja a németek élre törő szándékát ,fel is használja Európa sárba tiprására ,,, németek mindent megtesznek hogy a náci bélyeg róluk végleg eltűnjön...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!