Ferenc pápa elítélte a nők és gyerekek kizsákmányolását Bangkokban

2019. november 21. 08:43

Lépéseket sürgetett a térség legnagyobb megpróbáltatása, az emberkereskedelem ellen.

2019. november 21. 08:43

A katolikus egyházfő kormány tisztviselők és diplomaták előtt a miniszterelnöki hivatalban mondott beszédében hangoztatta, hogy a gyerekeknek meg kell adni a jogot a méltóságteljes jövőhöz. Anélkül, hogy megnevezett volna országokat, kiemelte: napjaink asszonyai és gyerekei különösen kiszolgáltatottak, ki vannak téve az erőszaknak, a kizsákmányolás minden formájának, a rabszolga sorsba  taszításnak és más jellegű visszaéléseknek.

Lépéseket sürgetett egyben a térség legnagyobb megpróbáltatása, az emberkereskedelem ellen, amely szítja és táplálja a kényszermunkát és a szexipart. Miközben arra szólított fel, hogy irtsák ki a gonoszságnak ezt a formáját és állítsák helyre az áldozatok méltóságát, nagyobb nemzetközi összefogást sürgetett az általa felvázolt gondok megoldásában.

A migráció is szóba került

Beszédében egyben méltatta a thai hatóságok erőfeszítéseit az emberkereskedelem elleni küzdelemben. Érintette a migráció globális problémakörét is, amelyet napjaink fontos etikai kérdésének minősített. Mint kifejtette, nem az emberek migrációja a probléma gyökere, hanem az a helyzet, amely arra kényszeríti az embereket, hogy otthonaikat hátrahagyva meneküljenek.

Hangsúlyozta, Thaiföld egykor azzal szerzett hírnevet, hogy befogadta a menekülteket. Úgy vélte, a közösségeknek minden országban az a felelősségük, hogy szembenézzenek azokkal a gondokkal, amelyek miatt menekülésre kényszerültek hazájukból az emberek.

Ferenc pápa a tervek szerint a nap folyamán találkozik a thai királlyal, X. Rámával, majd misét mutat be a bangkoki stadionban, ahova mintegy 55 ezer embert várnak.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
u.cserkész
2019. november 21. 12:05
Franci! A pedofil papokat kizártad már a bandádból?
lendvaiildiko
2019. november 21. 09:34
Bangkok - Szeged https://hvg.hu/itthon/20190513_Duro_Dora_ott_lesz_Nyilvanos_LMBTQerzekenyito_program_lesz_Szegeden Ezért döntöttünk úgy, hogy a szegedi Szivárvány-héten (2019. május 13–19.) a Melegség és megismerés programmal közösen egy nyitott bemutató órát szervezünk, amelyen érdeklődőként bárki részt vehet, és megtekintheti, hogy hogyan néz ki a gyakorlatban egy ilyen iskolai foglalkozás. A program része a Biztonságos Tér kampánynak, a Szegedi LMBT csoport szervezi, mert a város sajnos nem elég biztonságos LMBTQ-emberek számára: felmérésük szerint "2016 és 2017 között a szegedi LMBTQ-emberek körében végzett kutatásunk során (válaszadók száma: 347 fő) 37 százaléknyi válaszadó mondta azt, hogy a kutatást megelőző egy évben hátrányos megkülönböztetés érte Szegeden a nemi identitása vagy a szexuális irányultsága miatt. A kutatásból (különösen a személyes interjúkból) az is kiderült, hogy ezeknek az eseteknek egy jelentős része éttermekben, kávézókban, szórakozóhelyeken, közösségi terekben történt."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!