Salvini Orbán Viktort dicsérte százezrek előtt

2019. október 20. 10:01

A „nyitott kikötők és üres zsebek” kormányának nevezte Conte kormányát a Liga vezetője.

2019. október 20. 10:01

A Liga vezette olasz jobboldal készen áll a kormányzásra - jelentette ki a Matteo Salvini, a Liga vezetője a Rómában szombaton tartott kormányellenes nagygyűlésen. A szervezetők szerint kétszázezren vettek részt az Olasz büszkeség néven Salvini által meghirdetett megmozduláson, amelyen a kormány leváltását követelték.

Jó kormányt akar az olaszoknak

Salvini a tömeg előtt kijelentette, hogy a Liga vezette jobboldal készen áll a „jó kormányzásra” az „Olaszországot tönkretevő” jelenlegi kormányerők leváltásával. „Ígérem nektek, hogy a Liga ismét kormányra kerül! Megváltoztatjuk a történelmet!” – hangoztatta Matteo Salvini, aki néhány hónapos türelemre kérte híveit.

Hangsúlyozta, hogy a kormánypártok, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD), a választókat megkerülve, „hatalmi palotákban” döntenek az olaszok sorsáról, „Merkel és Macron telefonos utasításainak” engedelmeskedve. A Giuseppe Conte vezette kormányt a „nyitott kikötők és üres zsebek” kormányának nevezte migrációs politikája és az új adók bevezetése miatt.

Kifejtette, a balközép éveken át azt ismételte, hogy a migrációval szemben semmit sem lehet tenni, miközben a Liga, ahogy 2018-ban kormányra került, lezárta a kikötőket és csak az léphetett be az országba, aki valóban háború elől menekült, vagy másért joga volt hozzá. A mostani kormány migrációs politikája az „embercsempészeknek kedvez, és minél többen indulnak, annál többen veszítik életüket (a tengeren), ennek a kormánynak vér tapad a kezéhez” – mondta a Liga vezetője.

Jól csinálja Orbán, amit csinál

Megjegyezte, a „Soros-erők uralta Európában jól teszi Orbán” Viktor, hogy védelmezi országát. Matteo Salvini üdvözletét küldte a magyar és a lengyel népnek, de németeknek, franciáknak is, akik szerinte „más sorsot érdemelnének”.

„Mi mindenkinek barátai akarunk lenni, nem mások szolgái!” – mondta. Kiemelte, hogy az olasz jobboldali erők nem szélsőségesek, „egyszerűen büszkék arra, hogy olaszok”. Véleménye szerint a baloldal az, amelyik nem állíthatja magáról, hogy köze van az egykori baloldali eszmékhez, hiszen a munkások helyett a bankárok érdekeit képviseli.

Berlusconi is felszólalt

Az egyik legnagyobb római téren rendezett békés demonstráción évek óta számos jobboldali párt vett részt. Silvio Berlusconi, a Hajrá Olaszország (FI) elnöke kijelentette, a jobbközép innen indul újra. Jelenlétével Berlusconi mintegy megkoronázta Matteo Salvinit a jobbközép új vezetőjének. Giorgia Meloni az Olasz Testvérek (FdI) elnöke arról beszélt, a baloldal a bevándorló gyerekeket „pajzsként használva fel”, minden migránsnak állampolgárságot akar adni.

Felszólaltak a Liga tartományi elnökei, akik tíz régiót irányítanak. Massimiliano Fedriga, az északkelet-olaszországi Friuli Venezia Giulia kormányzója álszentnek nevezte azt az Európát, amelyben Franciaország és Ausztria lezárhatja határait, az olaszokét viszont megnyitásra kényszerítik a migránsok előtt.

Matteo Salvini az M5S és a PD alkotta kormány szeptember eleji megalakulásakor bejelentette, hogy mozgósítani kívánja az olaszokat. Helyszínként a lateráni Szent János bazilika előtti római teret választotta, amelyet a kormányzásra készülő pártok igyekeznek mindig megtölteni. A Liga a jövő vasárnap Umbria tartományban esedékes helyhatósági választásra is készül, amelyen át akarja venni az itt 50 év óta kormányzó balközép erők helyét.

Összesen 132 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
riofolta
2019. október 22. 11:14
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
a ló néz, a csikó lát
2019. október 21. 10:39
Eközben a valóság..... A CDU Magyarország kirúgását követeli az EU-ból: Orbántól már Salvini is elfordul: https://rd.hirkereso.hu/rd/33061600?partner=android
Belakiss
2019. október 21. 09:04
Mészáros Lőrinczről meg Toborczvejről ez se tud.
még fokozza
2019. október 20. 17:30
Orbán Viktort éltetik Európa-szerte!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!