Csődöt jelentett az Adria Airways

2019. szeptember 30. 20:10

A szlovén nemzeti légitársaság már hosszú ideje pénzügyi gondokkal küzdött.

2019. szeptember 30. 20:10

Csődeljárást kért maga ellen hétfőn az Adria Airways szlovén légitársaság – közölte a helyi sajtó. A vállalat törölte az összes járatát. A Kranj Kerületi Bíróságnak három napja van, hogy határozzon a kérelemről.

A Banki Vagyonkezelő Társaság (BAMC) és a Szlovén Állami Vagyonkezelő Holding (SSH) az elmúlt napokban a rendelkezésére álló adatok alapján kivizsgálta a társaságot, és arra a következtetésre jutott, hogy az Adria Airwaysnek sokkal nagyobb a vesztesége a vártnál. Zdravko Pocivalsek gazdasági miniszter a sajtónak úgy nyilatkozott: a légitársaság nagyon rossz állapotban van, aminek egyik oka a rossz vállalatvezetés, azt sugallva, hogy az Adria Airwaysnek legalább 28 millió euróra volna szüksége, hogy normálisan tudjon ismét működni. Kiemelte: amennyiben az állam átvenné a légitársaság adósságát, az felelőtlen lépés volna állampolgárokkal és a költségvetéssel szemben.

A tárcavezető szerint két megoldás lehetséges. Az egyik, hogy a piacra, vagyis a keresletre és a kínálatra hagyják a megoldást. Ez azonban hónapokat vehet igénybe, és nem garantált az sem, hogy a járatokat visszaállítják, ez pedig káros lehet Szlovénia gazdaságára nézve – hangsúlyozta. Utalt arra is, hogy a Lufthansa német nemzeti légitársasággal és a ljubljanai Fraport repülőtér üzemeltetőjével folytatott tárgyalások ugyanakkor lehetővé tehetik, hogy az Adria Airways járatai körülbelül felét újraindítsák. Második lehetőségként említette, hogy az állam új légitársaságot hoz létre. A kormány vizsgálja ezt a forgatókönyvet, ennek végrehajtása azonban több hónapot vehet igénybe – mondta. Egy ilyen projekt csak a Lufthansával kötött határozott megállapodás alapján lehetséges. Először üzleti tervet kell kidolgozni, majd össze kell hangolni a német légitársasággal, Európa legnagyobb légi szállítójával és az Adria Airways fő partnerével – húzta alá. A Lufthansa a sajtó megkeresésére azt válaszolta, hogy nem kommentálja a médiaspekulációkat.

A gazdasági minisztérium becslései szerint 4-5 millió eurót kellene az államnak évente befektetnie egy ilyen társágba. Az Adria Airways pénzügyi gondjairól régóta cikkezik a szlovén sajtó. A légitársaság 2013-ban került fel a privatizálandó szlovén állami vállalatok listájára, mert pénzügyi nehézségekkel küzdött. Stratégiai partnert azonban többszöri próbálkozás után sem sikerült találni a cég számára. A német 4K Invest befektetési alap 2016-ban vette meg a vállalatot, a felvásárlást követően pedig eladta a légitársaság összes gépét, és jelenleg bérli azokat. Az Adria Airways flottájában 21 repülőgép található, 558 alkalmazottal rendelkezik, és 2018-ban 1,23 millió utast szállított. Média jelentések szerint a vállalat 60 millió euró tartozást halmozott fel a beszállítók felé. A szlovén kormány 2021-ig nem nyújthat pénzügyi mentőövet a vállalatnak, mert a cég 2011-ben már kapott állami támogatást, és az európai uniós előírások szerint a szlovén állam 10 évig nem nyújthat újabb segítséget a cégnek.

A nyitóképen: Az Adria Airways egyik Airbus A319 típusú repülőgépe. (Wikimedia/Curimedia. CC BY 2.0)

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szemlelo
2019. szeptember 30. 22:23
Itt valamit elírtak. Évente 4-5 millió euró, az bakfitty! Az Nyugaton egy jobb menedzser fizetése.
Coccothraustes
2019. szeptember 30. 22:21
gyurcsány tette? Vagy a Wizz Air? Gyakorlatuk van benne.
qwrtzq
2019. szeptember 30. 20:26
a szlovén szocik tönkreteszik a szlovén MALÉV-et
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!