Lefoglalják az Ukrajnában feltartóztatott orosz tartályhajót

2019. július 30. 17:04

Ez volt az a tartályhajó, amellyel tavaly novemberben a Kercsi-híd alatt az orosz fél elzárta az utat az ukrán hadihajók előtt.

2019. július 30. 17:04

Egy odesszai kerületi bíróság határozatot hozott a múlt héten az ukrán hatóságok által Izmail kikötőjében feltartóztatott orosz tartályhajó lefoglalásáról – közölte Anatolij Matoisz ukrán katonai főügyész kedden a Facebookon. A tisztségviselő közlése szerint az ukrán bíróság megvizsgálta, hogy a katonai ügyészek és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) nyomozói jogszerűen cselekedtek-e és betartották-e a törvényi követelményeket július 25-én a Nika Spirit névre átkeresztelt, korábban Neyma nevet viselő, a tavaly novemberi ukrán-orosz fekete-tengeri incidens során az ukrán hadihajóknak a Kercsi-szorosban útját álló orosz tartályhajó átkutatásakor. A kereset elbírálása nyomán a bíróság elrendelte a tartályhajó és azzal együtt a hajó átkutatása során a fedélzetén talált iratok lefoglalását – írta a főügyész.

A Nika Spirit nevű hajót orosz állampolgárságú legénységével együtt július 25-én tartóztatták fel az ukrán hatóságok a dél-ukrajnai Odessza megyében lévő Izmail kikötőjében, miután az EQUASIS nemzetközi informatikai rendszerben az IMO-8895528 szám alapján azonosították, hogy ez volt az a tartályhajó, amellyel tavaly novemberben a Kercsi-híd alatt az orosz fél elzárta az utat az ukrán hadihajók előtt. A tartályhajó akkor még a Neyma nevet viselte. Az SZBU bírósági felhatalmazást kért a hajó tárgyi bizonyítékként való lefoglalására. A szolgálat és a katonai ügyészség nyomozói bírósági engedéllyel dokumentumokat, a tavalyi incidens alatt készült rádiókommunikációs felvételeket és hajónaplókat foglaltak le, továbbá a legénységet is kihallgatták. Őket még aznap elengedték, és Moldován keresztül visszatérhettek Oroszországba. Az SZBU később kiadott közleménye szerint ugyanis a hajó mostani legénységének nem volt köze a tavalyi tengeri incidenshez, így ellenük nem emeltek vádat.

2018. november 25-én a Fekete-tengeren, a Kercsi-szoros közelében, az Oroszország által Ukrajnától önkényesen elcsatolt Krím félsziget partjaitól 13-14 tengeri mérföldre az orosz parti őrség tüzet nyitott három kisebb ukrán hadihajóra, amelyeket elfoglalt, a 24 főnyi legénységük ellen pedig tiltott határátlépés címén eljárást indított. Az ukrán haditengerészeket jelenleg is az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) moszkvai börtönében tartják fogva. Kijev az incidenst fegyveres agressziónak minősítette. A nyugati országok zöme agresszióval és a nemzetközi jog megsértésével vádolta meg Oroszországot.

A hamburgi székhelyű Nemzetközi Tengerjogi Bíróság május végén kihirdetett ítélete szerint Oroszországnak azonnal szabadon kell engednie az elfogott tengerészeket, és vissza kell szolgáltatnia Ukrajnának a lefoglalt három hadihajót is. Moszkva ezzel szemben továbbra is azt vallja, hogy az általa határsértőként kezelt 24 ukrán állampolgár ügyében orosz bíróság illetékes, emiatt nem is vett részt a hamburgi perben. Ugyanakkor az elmúlt hetekben elindultak bizonyos konzultációk az ukrán haditengerészek szabadon bocsátásáról, azonban ezek még nem vezettek látható eredményre.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KannibálTatárÚr
2019. július 30. 22:48
Majd az oroszok visszafoglalják a hajójukat - Odesszával együtt.
Mich
2019. július 30. 19:50
Az ukránoknak (érthetően) nem tetszik a helyzet (=Krim) és most provokálnak, akár egy nagyobb háborút is...
matykox
2019. július 30. 19:43
A nagyon független ukránok az új elnöküket is mogyorózzák??
drkovax
2019. július 30. 19:13
Gyanítom az Azovi-tengeren közlekedő összes ukrán hajó le lesz foglalva apránként ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!