Bolsonaro: Ha Merkel és Macron megmutatja, leállítom az erdőirtást

2019. július 05. 18:09

Visszaszólt az őt bíráló európai vezetőknek a brazil elnök.

2019. július 05. 18:09

A brazíliai erdőirtásokat érintő európai kritikákra reagált a brazil elnök, aki megválasztása utáni egyik első intézkedéseként megkönnyítette az Amazonas-medence esőerdeinek kivágását. Ezek az összefüggő erdőségek állítják elő a légkörben található oxigén 20 százalékát. Jair Bolsonaro az őt ért bírálatok miatt a francia elnököt és a német kancellárt kritizálta.

„Meghívtam Emmanuel Macront és Angela Merkelt, hogy repüljünk el az Amazonas felett, és ha látnak csak egyetlen négyzetkilométernyi kiirtott esőerdőt Boa Vista és Manaus között, akkor egyet fogok érteni velük. De mondtam nekik azt is, hogy én már kétszer repültem el Európa felett, és nem láttam egy négyzetkilométernyi erdőt a térségben, szóval nincs joguk vitatkozni ebben az ügyben” – mondta a brazil elnök, Jair Bolsonaro.

Brazíliában tavaly felgyorsult az erdőirtás mértéke. Egy év alatt csaknem 8000 négyzetkilométer, vagyis egy szinte Bács-Kiskun megye méretű esőerdő tűnt el. A folyamat idén tovább gyorsult, a mérések szerint 2019-ben 88 százalékkal gyorsabban pusztítják az erdőt, mint az ezt megelőző évben.

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gin74tonic
2019. július 14. 19:59
2020 januar: "Bolsanaro felszolitotta a nyugati vilagot hogy fogjak vissza az ipati termelest mert tul sok uveghazhatasu gazt juttatnak a legkorbe" fagyi visszanyal...
zuriktodor
2019. július 11. 21:58
tök fasza, hogy pofázunk az esőerdőről, hogy azok ott azért ne vágjanak fát, mert mi kivágtuk az összeset. fizessünk nekik a levegőért, vagy ültessünk erdőket.
mokány
2019. július 08. 14:15
Egy brazil mondta: Brazilia 7 millió négyzetkilóméter, ebből 2 millió még mindig dzsungel. Tedd rá Európa térképére és azután aggódjál.
Balango
2019. július 07. 22:24
Bolsonaronak bizonyos értelemben igaza van. Ha elvárjuk a braziloktól, hogy ne vágják ki az erdőket, akkor fizetnünk kellene ezért. Igenis a többi ország, legyen gazdag vagy szegény, amely már kivágta az erdőit, fizessen Brazíliának azért, hogy ő ne vágja tovább. Én tudomásul vennék egy olyan adót, amit azért vetnének ki az EU polgáraira, hogy tudjunk fizetni Brazíliának az erdőirtás leállításáért. Így ugyanis tényleg felmerül a kérdés, hogy milyen alapon kérjük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!