Kim Dzsong Un: Önellátóvá válással súlyos csapást kell mérni a szankciókat kivető országokra

2019. április 11. 08:17

Az észak-koreai vezető szerint országának saját erejére, technológiájára és forrásaira támaszkodva kell az önellátás magas fokára fejlesztenie a szocializmust.

2019. április 11. 08:17

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szerint országának önellátóvá kell válnia, és ezáltal súlyos csapást kell mérnie azokra, aki abban a tévhitben élnek, hogy szankciókkal térdre tudják kényszeríteni.

Kim Dzsong Un az észak-koreai Munkapárt központi bizottságának plenáris ülésén felszólalva beszélt erről. Az állampártot vezető testület egy nappal a törvényhozás, a Legfelsőbb Népi Gyűlés ülése előtt hívták össze, hogy megvitassák a Kim és Donald Trump amerikai elnök eredménytelen hanoi csúcstalálkozója után kialakult helyzetet.

Kim azt hangoztatta, hogy országának saját erejére, technológiájára és forrásaira támaszkodva kell az önellátás magas fokára fejlesztenie a szocializmust, és ezáltal súlyos csapást mérnie azokra az ellenséges erőkre, amelyek abban a tévhitben élnek, hogy térdre tudják kényszerítik az országot. Az önellátás és független gazdaság az észak-koreai típusú szocializmus alapja – mondta.

Kim említést tett a hanoi csúcstalálkozóról, feszültnek nevezte a kialakult helyzetet, de nem bírálta konkrétan Washingtont a kudarc miatt, és nem tett említést az észak-koreai atomprogramról sem. 

Trump és Kim tavaly júniusban Szingapúrban találkozott először, ahol egy sor vitás kérdésben – köztük a Koreai-félsziget atommentesítésében – született megegyezés közöttük. Mindazonáltal az atommentesítés ügyében nem történt konkrét előrelépés, mert Phenjan úgy vélekedett, hogy Washington egyoldalú követeléseket támasztott, és nem válaszolt a feszültség elsimítását célzó észak-koreai gesztusokra.

Az idén februárban a vietnami Hanoiban tartott második csúcstalálkozó viszont a tervezettnél korábban ért véget, és nem vezetett kézzelfogható eredményekhez.

Noha a két vezető február óta már kedvezően nyilatkozott egy esetleges újabb találkozó megtartásáról, márciusban több amerikai elemzőintézet műholdképek alapján jelezte, Phenjan nem hagyott fel a nukleáris tevékenységgel.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2019. április 11. 13:01
Magyarország számára sincs másféle alternatíva, mint dzsucse eszmeiségének önmagává tétele. Áldás lenne egy, a csoszonihoz hasonló vezető, lerongyolódott, kirabolt országunk számára is. Csak a Nemzet! Szebb Jövőt!
fogd a pénzt és kuss
2019. április 11. 10:39
hááát, ha valamitől fényévekre van é-kórea az az önellátás. kivételt képez az egy főre jutó idióta vezetők számát. na abban biztosan jól állnak.
kispufi
2019. április 11. 10:14
Kommunista önellátás, muhaha.
Ján Fortunák
2019. április 11. 10:10
Na az imperialisták helyében most nem szeretnék lenni... Megmondtuk, lesz magyar narancs, és lett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!