Tüntetők hatoltak be a szerb állami televízió székházába

2019. március 17. 11:03

Ismerős forgatókönyv.

2019. március 17. 11:03

Ellenzéki tüntetők törtek be szombat este Belgrádban a közszolgálati televízió, az RTS székházába, így tiltakozva az ellen, hogy véleményük szerint az állami televízió nem biztosít megjelenési lehetőséget az ellenzéknek, és kizárólag a kormány és Alekszandar Vucsics államfő szócsöveként működik. Az Egy az ötmillióból elnevezésű tiltakozássorozat immár több mint három hónapja zajlik Belgrádban, és több szerb városban.

A néhány ezer fős belgrádi tömeg szombat este a szervezők szerint azért lépett fel a szokásosnál erőszakosabban, mert most lett elegük abból, hogy hónapok óta kérték, adjanak lehetőséget nekik a követeléseik felolvasására, ám ezt nem engedélyezték nekik. 

Az RTS épületébe néhány tucatnyian hatoltak be. Azokat, akik nem voltak hajlandók felszólításra távozni, köztük – köztük Dragan Djilas volt belgrádi polgármestert és Bosko Obradovics jobboldali parlamenti képviselőt – kivezették két az épültből. Egyelőre nem világos, hogy a székházba behatoló tüntetők szabadon távozhattak-e vagy őrizetbe vették őket, de Nebojsa Stefanovics belügyminiszter bejelentette, mindenkit felelősségre fognak vonni.

A három hónapja tartó tiltakozások közvetlen kiváltó oka egy ellenzéki politikus elleni novemberi támadás volt. A baloldali Borko Stefanovicsot máig ismeretlen tettesek verték meg a dél-szerbiai Krusevacon, amikor egy ellenzéki rendezvényen vett részt. A politikus állítása szerint támadói a Szerb Haladó Párthoz köthetők. A tüntetők a legnagyobb gondnak a fiatalok elvándorlását, a „média elnyomását” és a „mindenre kiterjedő diktatúrát” nevezték.

A tüntetések jelmondata, az Egy az ötmillióból arra utal, hogy az első tiltakozást követően Alekszandar Vucsicc kijelentette, akkor sem enged a követeléseknek, ha ötmillióan vonulnak utcára. Mivel ez körülbelül Szerbia nagykorú, választásra jogosult lakosságának felel meg, a tiltakozók a kijelentést úgy értelmezték, hogy az elnök diktatúrát vezetne be.

A tiltakozások mögött álló ellenzéki szövetség soraiban baloldali és jobboldali pártok egyaránt megtalálhatóak. A tiltakozások mára már Szerbia több mint hatvan városára kiterjedtek, és a hét majdnem minden napjára jut valahol egy demonstráció.

(MTI)

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lion
2019. március 17. 21:24
A nem létező filantróp terve ott is? Legalább ne lenne ennyire kaptafa.
néhai Ch.Pilot
2019. március 17. 19:56
Lyukas bocskorban.
atila68
2019. március 17. 18:15
A hasonlóság csak a véletlen műve. Ja, nem! Persze a szerbeknek még van vér a pucájában, mindkét oldalon, őket még nem mérgezi az európai polkorrekt idiotizmus.
IV. Fawkes
2019. március 17. 17:08
Jaj dehogy irányítják ezt kívülről! :-DD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!