Conte: A Rómát támadó EU-politikusok hattyúdalukat éneklik

2019. február 14. 20:22

Az EP-tagok többsége azért lendült politikai támadásba az olasz kormány ellen, mert érzik, hogy nem fogják újraválasztani őket – véli az olasz miniszterelnök.

2019. február 14. 20:22

A mandátuma végéhez érkezett Európai Parlament tagjainak többsége azért lendült politikai támadásba az olasz kormány ellen, mivel jól tudja, hogy nem fogják újraválasztani őket – véli Giuseppe Conte olasz miniszterelnök, aki az Európai Parlamentben mondott beszédét érő támadásokról nyilatkozott a Corriere della Sera című olasz napilapnak csütörtökön. Giuseppe Conte kijelentette, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga közös kormányát azért támadják az Európai Unió egyes politikusai, mivel „az általa vezetett kormány az Olaszországban és Európában zajló változást képviseli". 

Az olasz kormányfő kedden az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén mondott beszédet Európa jövőjéről. Felszólalását több bírálat is érte. Többek között Guy Verhofstadt, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) frakcióvezetője Giuseppe Contét a két olasz kormánypárt vezetője, Luigi Di Maio és Matteo Salvini bábjának nevezte. A Corriere megjegyezte, hogy két évvel ezelőtt Guy Verhofstadt még az M5S-nek udvarolt, hogy az olasz párt lépjen be az ALDE-ba.

Giuseppe Conte most úgy reagált, a támadások az ezeket indító európai politikusok hattyúdalának számítanak, mivel közülük sokan tudják, hogy nem fogják őket újraválasztani a májusi EP-választásokon. Az olasz miniszterelnök kijelentette, „régi erők fiairól van szó, akiket az új  szelek elmozdítanak".

Hozzátette: a sokat támadott olasz kormány a jelenlegi európai politikában „stabil szigetnek" számít, mivel polgárai széles támogatottságát élvezi.

A Róma és Párizs közti diplomáciai feszültséggel kapcsolatban Giuseppe Conte hangsúlyozta, hogy Luigi Di Maio nem a római kormány nevében, hanem az M5S vezetőjeként találkozott a francia sárgamellényesek mozgalmának tagjaival. „A sárgamellényesek képviselik Európában az új mozgató erőt, akár tetszik, akár nem, miközben Strasbourgban a régi politika honol" – mondta az olasz kormányfő. 

Bejelentette, hogy olasz miniszterelnökként egyik párt jelöltjeként sem indul az EP-választásokon.

A csütörtökön közölt olaszországi felmérések szerint a legszélesebb támogatottságot Matteo Salvini, a Liga vezetője bírja 50 százalékkal, második Giuseppe Conte 48 százalékkal, mögötte Luigi Di Maio áll 41 százalékkal.

Az adatok szerint az olaszok 44 százaléka elégedett az M5S-Liga kormánnyal, 54 százalék viszont a Liga vezette jobbközepet szeretné kormányon látni, amelynek a Silvio Berlusconi vezette jobbközép Hajrá Olaszország (FI) és a Giorgia Meloni vezette jobboldali Olasz Testvérek (FdI) is a tagja.

(MTI)

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2019. február 18. 03:58
Rómát támadni és meghalni!:))))
Berecskereki
2019. február 15. 05:41
Mára világossá vált, hogy az EU-ban két csoport létezik. Az egyik csoport; a Nemzetek Európai Unióját akarják fenntartani, amelyben a döntések konszenzuson, alapon történnek. A másik csoport; meg akarják szüntetni a szuverén nemzeteket, nyílt társadalom ideológiája mellett állnak amelyet Soros György képvisel és a döntések többségi alapon történnének. Ebben lenne fontos szerepe Németországnak és Franciaországnak, míg a többi ország csatlós országgá válna. Ez nagymértékben hasonlít a kommunisták internacionalizmusához, amelyen belül a diktatúra megjelent. Nem véletlen, hogy a szocialisták, liberálisok ezt támogatják és „üvöltve” hangoztatják a liberális demokráciát, melyet szerintük csak ők képviselnek. Így a liberális demokrácia lényegében nem más, mint liberális diktatúra. Kívánatos lenne, ha az EP választás kampányában az egyes pártok e tekintetben egyértelműen nyilatkoznának, hogy megismerjék a választók a képviselt ideológiát és a kettő között választani tudjanak.
Berecskereki
2019. február 15. 05:26
Guy Verhofstadt, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) frakcióvezetője Soros György cselédje. Annyit is is ér. A migránsok tulzott jelenléte Olaszországban nem a mostani kormány sara, hanem a megelőző kormányé és az EU-é. Ezt a terhet szeretné az mostani olasz kormánfőy csökkenteni és ezért támogatná Giuseppe Conte a már EU-ban lévő migránsok elosztását. Ugyanakkor a Nemzetek Európája mellett áll ki és elveti a föderációt, azt az ideológiát amelyet Soros György és mamelukjai képviselnek.
luga
2019. február 14. 23:02
Mennyire álságos ez az integráció mese. A világon sehol nem keverednek a más kultúrájú népek. A kínaiak, a latinok, csak a saját nációjuk közelében érzik jól magukat. Mint az európai nagyvárosok no-go zónáiban a különböző etnikumok. Ha ezzel nincsenek tisztában az integráció pártiak, akkor hülyék, ha tudják, és csak hazudoznak, az már más kategória.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!