Nem igaz, hogy Trump hazugságra utasította volna az ügyvédjét

2019. január 19. 10:14

A BuzzFeed írt erről riportot, a cikk állításait viszont maga a Trump orosz kapcsolatai után nyomozó vizsgálóbizottság szóvivője cáfolta meg.

2019. január 19. 10:14

Robert Mueller vitatja azt a sajtóhírt, miszerint Donald Trump amerikai elnök arra utasította volna volt személyi ügyvédjét, Michael Cohent, hogy hazudjon egy 2017-ben tartott kongresszusi meghallgatásán – közölte a Mueller vezette különleges vizsgálóbizottság szóvivője, Peter Carr péntek este. 

A BuzzFeed News riportja „pontatlan” – fogalmazott a szóvivő. Carr leszögezte azt is, hogy a portál pontatlanul és eltúlozva adta vissza mindazt, amit a különleges vizsgálóbizottság megtudott Trump vállalatának munkatársaitól, elektronikus levelekből és más dokumentumokból.

A BuzzFeed csütörtök éjjel két meg nem nevezett rendőrségi forrásra hivatkozva a többi között azt állította: Donald Trump utasítást adott volt ügyvédjének arra, hogy a 2017-es kongresszusi meghallgatásán hazudjon egy Moszkvában építendő Trump-torony terveiről, és mondja azt, hogy a terv már korábban, még a 2016-os választások előtt hamvába holt. A riport megjelenése után demokrata párti törvényhozók vizsgálatokat sürgettek.

Peter Carr nyilatkozata után Donald Trump két Twitter-bejegyzést is közzétett. Az egyikben a fake newst (az álhíreket) kárhoztatta, „a nép igazi ellenségének” minősítve az értesülést. A másik mikroblog-bejegyzésben pedig emlékeztetett arra, hogy a BuzzFeed publikálta korábban azt a „teljesen lejáratódott dossziét, amelyet a csaló Hillary Clinton és a demokraták fizettek”. Az elnök ezzel arra a dossziéra utalt, amelyet a 2016-os választási kampány idején egy brit hírszerző állított össze a demokraták megbízásából, és amelyről kiderült, hogy megalapozatlan információkat tartalmazott. Trump már pénteken délután cáfolta a Buzzfeed által leírtakat. Mint fogalmazott: az összeesküvésért és csalásért elítélt Cohen hazudik, és ezt azért teszi, hogy enyhítsenek a börtönbüntetésén.

Közleményt adott ki Trump jelenlegi személyi ügyvédje, Rudolph Giuliani is, aki szerint „valótlan minden olyan sugalmazás, amely szerint az elnök azt tanácsolta volna volt ügyvédjének, Michael Cohennak, hogy hazudjon”.

Pénteken este Twitter-bejegyzésben védte meg az elnököt Ronna Romney McDaniel, a Republikánus Országos Bizottság (RNC, a párt vezető szerve) elnöke is, aki emlékeztetett arra: „az egész riport olyan bizonyítékokra épült, amelyeket a riporterek a saját bevallásuk szerint nem is láttak”.

A BuzzFeed főszerkesztője, Ben Smith közleményben állt ki a riport mellett, egyben sürgette a Mueller-bizottságot, hogy járjon utána az igazságnak.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2019. január 19. 12:25
egy Cohent saját ügyvédnek választani nagy könnyelműség...
Starlord
2019. január 19. 11:29
"A BuzzFeed főszerkesztője, Ben Smith közleményben állt ki a riport mellett, egyben sürgette a Mueller-bizottságot" Ha Ben Smith kiállt a közlemény mellett akkor minek bármiféle bizonyíték?! Hiszen ő Ben Smith. Nem akárki ő, akár jó kis vérbíró is lehetne hiszen bizonyíték sehol de ítélet már van. Már csak utasítás kell a részéről, miszerint akkor igazítsák az ítéletéhez a körülményeket. De íziben.
Nick Holgerzson
2019. január 19. 11:14
A BuzzFeed Trump elleni támadása ismét besült. Trump keményen állja a sarat a liberális média igen gyakori támadásaival szemben. Respect president Donald Trump!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!