UNHCR: Akár 250 ezer szíriai menekült térhet haza jövőre

2018. december 11. 13:13

Az ENSZ-szerv adatai szerint az idén mintegy 37 ezren tértek vissza Szíriába.

2018. december 11. 13:13

Akár 250 ezer szíriai menekült térhet haza 2019-ben – mondta kedden Amín Avad, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) közel-keleti és észak-afrikai irodájának igazgatója egy sajtótájékoztatón a világszervezet genfi székhelyén. 

Az UNHCR szerint azonban sok más szíriai menekültnek gondja van az irataival és az otthoni ingatlanjaival, aminek megoldásában a damaszkuszi kormánynak kell segítenie.

Az ENSZ-szerv adatai szerint az idén mintegy 37 ezren tértek vissza Szíriába.

Továbbra is mintegy 5,6 millió szíriai menekült marad a környező országok - Törökország, Jordánia, Egyiptom és Irak - valamelyikében - mondta Avad.

„Előzetes becsléseink szerint ebben a fázisban akár 250 ezer szíriai térhet vissza hazájába 2019-ben. Ez a szám lehet több vagy kevesebb attól függően, hogy milyen ütemben sikerül felszámolni a visszatérés akadályait" – mondta Avad.

A 2011 óta tartó polgárháborúnak, amely a Bassár el-Aszad elnök rendszere elleni békés tüntetések elnyomásával kezdődött, több mint 360 ezer halálos áldozata van, milliók kényszerültek otthonaik elhagyására.

A szíriai elnök kormánya orosz, iráni és libanoni segítséggel a saját javára fordította a polgárháború menetét, az ország nagy részében véget értek a harcok, felkelő fegyveresek már főként csak az észak-nyugati Idlíb tartományban vannak. Ennek ellenére a külföldre menekült mintegy 5 millió szíriai tart a hazatéréstől, mert félnek, hogy besorozzák őket vagy a kormány esetleges megtorló intézkedéseinek esnek áldozatul.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!