Átment a nemzetgyűlésen Macron bevándorlási törvénye

2018. április 23. 08:14

A francia nemzetgyűlés első olvasatban elfogadta az új bevándorlási törvénytervezetet.

2018. április 23. 08:14

Elfogadta vasárnap este első olvasatban a francia nemzetgyűlés a „szabályozottabb bevándorlást és hatékonyabb menekültügyet” előíró törvénytervezetet. A jogszabály tervezet Emmanuel Macron államfő Köztársaság lendületben (LREM) nevű pártján belül is törésvonalakat okozott, miközben a baloldali ellenzék büntetőjellegűnek, a jobboldal pedig nem elég szigorúnak ítélte meg és ellene szavazott.

A parlament 577 fős alsóházában a jelenlévő képviselők közül 228-an szavaztak igennel, 139-en nemmel, 24-en pedig tartózkodtak. Az egy hétig tartó maratoni heves vitasorozat után a szöveget az LREM képviselőinek többsége és a centristák támogatták, az ellenzéki pártok mindegyike ellene szavazott.

Emmanuel Macron pártjának tagjai közül 14-en – akik ellenezték a szigorításokat – tartózkodtak, egy képviselő, Jean-Michel Clément pedig nemmel szavazott, és a szavazás után kilépett az LREM-ből. A 2016. március 7-én elfogadott előző szabályozást váltó javaslat legfőbb intézkedései közé tartozik a menekültügyi kérelmek elbírálásának a jelenlegi 14 hónapról 6 hónapra történő felgyorsítása. További elemei az elutasított menedékkérők eltávolítása az országból, a menedékre szorulóknak pedig a jelenlegi egy- helyett négyéves tartózkodási és munkavállalási engedély megadása átfogó integrációs programmal egybekötve.

Az elutasított menedékkérők fogva tartási ideje megduplázódik 90 napra annak érdekében, hogy a kitoloncolást végre lehessen hajtani. Miközben a baloldali pártok azért tiltakoztak, mert szerintük a szigorítások miatt a menedékkérők egy része nem fogja tudni ezentúl érvényesíteni a nemzetközi és a francia jogban előírt jogait, a jobboldal azt szerette volna, ha a parlament évente felső plafont szabna kategóriánként a befogadható külföldiek számára. A jobbközép Köztársaságiak korlátozták volna a családegyesítést is, és a Marine le Pen vezette Nemzeti Fronthoz hasonlóan eltávolítanák az országból a titkosszolgálatok gyanúja szerint a nemzetbiztonságra veszélyesnek tartott minden külföldit. Marine Le Pen azt is kifogásolta, hogy „a törvénytervezet alapján az illegális bevándorlóknak szállást lehetne biztosítani, amit a hatóságok megtagadnak a legszerényebb honfitársaiktól, akik szálláshelyek hiányában az utcán élnek”.

Szombaton a baloldali ellenzék az ellen is tiltakozott, hogy a kormány nem kívánta megtiltani a kiutasított kiskorúak gyűjtőfogházba történő elzárását. Miután a kormánypárti képviselők is követelték a tiltást, Gérard Collomb belügyminiszter ígéretet tett arra, hogy létrehoz egy munkacsoportot a kérdésről benyújtandó külön törvényjavaslat megfogalmazására. A jobbról és balról érkező bírálatoknak köszönhetően a kormány az egyensúly szavatolását tűzte ki célul a két ellenzéki pólus között, s a baloldallal szemben szívesen hivatkozott a közvélemény elvárásaira a szigorításokat illetően.  

A menedékkérők jobb integrációja végett a törvénytervezet megduplázza az ingyenesen járó francia nyelvórákat, engedélyezi az eljárás ideje alatt is a munkavállalást a legalább hat hónapja az országban tartózkodó menedékkérőknek és pénzügyi támogatásokkal ösztönzi a településeket külföldiek befogadására. Franciaországban tavaly mintegy 100 ezren nyújtottak be menekültkérelmet, és 36 százalékuk kapta meg a menekültstátust. A hivatalos adatok szerint a 67 millió lakosú országban 2014-ben 6 millió bevándorló élt, és a lakosság negyedének volt legalább az egyik nagyszülője bevándorló. A törvényjavaslatot júniusban vitatja meg a parlament jobboldali többségű felsőháza, a szenátus.

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2018. április 23. 09:31
Nini a gyíkgiliszta tizedszer vedlik: Már ganajtúró ideglégiós....
Rumpelstilzchen
2018. április 23. 08:40
"Elfogadta vasárnap este első olvasatban a francia nemzetgyűlés a „szabályozottabb bevándorlást és hatékonyabb menekültügyet” előíró törvénytervezetet" !!! Csak kérdezem, hogy ez akkor n e m z e t i h a t á s k ö r , vagy csak egyeseknek ?
Mystes
2018. április 23. 08:36
next még él?
atila68
2018. április 23. 08:27
Akkor most Macron náci.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!