A román elnök gyakorlatilag behívta az amerikaiakat

2018. április 19. 13:37

Bátorítja Románia az Egyesült Államokat, hogy növelje katonai jelenlétét az országban – jelentette ki elnöki hivatalában Klaus Iohannis román elnök csütörtökön. Iohannis mindezt a keleti fenyegetettséggel indokolta.

2018. április 19. 13:37

Románia bátorítja, hogy legfőbb stratégiai szövetségese, az Egyesült Államok, növelje katonai erejét és jelenlétét Romániában – mutatott rá Klaus Iohannis államfő csütörtökön az elnöki hivatalban rendezett Dél-Kelet-Európa biztonságának átértékelése – egy bukaresti megközelítés című nemzetközi szemináriumon.

A román elnök úgy vélekedett: a Fekete-tenger térsége, amely a NATO és EU keleti, illetve déli szomszédságának kereszteződésében található, sajátos biztonsági kihívással szembesül, a „befagyott” és aktív regionális konfliktusokkal, új kibernetikai, hibrid és terrorista fenyegetésekkel, illegális migrációval.

„Jelenleg az európai biztonságot nyilvánvalóan fenyegeti a keletről mutatkozó ellenséges magatartás is, hogy ne fogalmazzak túlságosan konkrétan” – tette hozzá a román államfő.

Ezen fenyegetésekre hivatkozva vélekedett úgy Iohannis, hogy Romániának erősítenie kell szerepvállalását a NATO-ban, együttműködését stratégiai szövetségeseivel, és ezen belül kiemelten is bátorítania kell az amerikai katonák – szövetségesi vagy kétoldalú keretek között szervezett – romániai hadgyakorlatait.

A bukaresti biztonsági szemináriumon a román elnök úgy vélekedett: a NATO előretolt jelenléte a Fekete-tenger térségében még nem érte el a szükséges szintet, az észak-atlanti szövetségnek pedig a teljes keleti szárnyon, a balti térségtől a Fekete-tengerig egységes módon javítania kell reakcióképességén és mobilitásán.

Iohannis rámutatott, hogy Románia a méltányos, közös tehervállalás alkalmazását támogatja. Megjegyezte: Bukarest eleget tesz kötelezettségvállalásának, hogy a hazai össztermék (GDP) 2 százalékának megfelelő összeget fordít védelmi kiadásokra és ezen belül a NATO-ajánlásokban szereplő 20 százaléknál jóval többet, 33 százalékot költ katonai felszerelésekre, hadereje korszerűsítésére.

(MTI)

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Anonymtalan
2018. április 19. 21:53
"Iohannis mindezt a keleti fenyegetettséggel indokolta. " Jó tudni, hogy Ukrajna támadni készül.
Rivulus
2018. április 19. 18:21
...nem elhanyagolható apróság,hogy még a hét elején Macron simizte meg az elnők demokrácia iránt elkötelezett fejét. (azt már nem részletezem mi is Macron demokráciája-nekem hányingerem van tőle) https://www.youtube.com/watch?v=V5Ad70tPzrQ
Tiszafa
2018. április 19. 18:13
"Megjegyezte: Bukarest eleget tesz kötelezettségvállalásának, hogy a hazai össztermék (GDP) 2 százalékának megfelelő összeget fordít védelmi kiadásokra" A szocska (romániában maradó GDP) 2%-a is csak lofa-szocska.
Akitlosz
2018. április 19. 18:00
Ennyire súlyos már a helyzet Romániában? Kitől félti a hatalmát ennyire ez a román elnök?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!