Ma adják át az Oscar-díjakat, magyar film is esélyes

2018. március 04. 09:09

A legjobb idegen nyelvű filmek mezőnyében Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása is a jelöltek között van.

2018. március 04. 09:09

Ma este (közép-európai idő szerint holnap hajnalban) adják át 90. alkalommal az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) díjait Hollywoodban.

A legtöbb, 13 kategóriában Guillermo del Toro A víz érintése című fantáziafilmje kapott Oscar-jelölést. Ezt a produkciót tartják a szakértők a legnagyobb esélyesnek a legjobb film és rendezés díjára.

A háromórás élő televíziós közvetítés házigazdája a tavalyi év után idén is Jimmy Kimmel lesz. A népszerű műsorvezető biztos, hogy reagál majd a Hollywoodot megrázó szexuális zaklatási botrányokra és az áldozatokért kiálló MeToo-kampányra.

A MeToo szervezői már jelezték: nem tartják lényegesnek, hogy a gála vörös szőnyegén vonuló sztárok fekete ruhában tanúsítsák szolidaritásukat az áldozatokkal, fontosabbnak érzik a tetteket, és azt tervezik, hogy inkább a műsorban szentelnek egy pillanatot a közös kiállásnak.
A Los Angeles-i Dolby Színházban rendezett Oscar-gálát világszerte 225 országban és térségben közvetítik, Magyarországon a Duna Televízióban látható az élő adás.

A legjobb idegen nyelvű filmek mezőnyében Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása nem a legesélyesebb az Oscar-díjra, ugyanakkor a tavalyi magyar győztes, a Mindenki sem tartozott akkor a legesélyesebbek közé, mégis elnyerte a díjat – mondta Szöllőskei Gábor filmes szakújságíró szombaton az M1 aktuális csatornán. A szakújságíró elmondta, a vasárnap esti (magyar idő szerint hétfő hajnali) 90. Oscar-díjátadó esélyese a chilei A fantastic woman és a svéd A négyzet. 

Én úgy gondolom, most is van esély, lehet benne bizakodni, talán a témája az, ami kicsit közelebb hozhatja az akadémiai tagokhoz a Testről és lélekrőlt” – fogalmazott a szakértő. Hozzátette, az sem elhanyagolható tény, hogy Enyedi Ildikó az egyetlen női rendező a mezőnyben, ami a MeToo-kampány idején fontos lehet.

(MTI)

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bélabácsi
2018. március 04. 21:33
Ne foglalkozz a sok rohadt hazaárulóval, tedd amit kell. Március 15-én legyél ott a Békemeneten, április 8-án pedig tudod kire kell szavazni. HAJRÁ MAGYARORSZÁG! HAJRÁ MAGYAROK!
OrangeOrder
2018. március 04. 18:01
Sajnos nem esélyes. Ám tavaly se volt az az Énekelj, aztán mégis nyert. Hátha megint mázlink lesz. Aztán Ildikó beszólhat megint 0rbánnak ;)))
abcdef
2018. március 04. 17:06
"Ma adják át az Oscar-díjakat" Ez egy hír? Az Oscar mar régen nem egy hír. Az Oscar mar régen nem egy díj.
krutyifix
2018. március 04. 16:05
mind1, hogy megnyeri vagy sem, attól még ugyanolyan jó film marad ha nem tudom előre, hogy magyar a rendező nemigen gondoltam volna rá, nem azért mert nincsenek jó magyar filmek, nem önsajnálatból, csak annyira más mint amit itthonról megszokhattunk 5 perctől beszippant abba az introvertált világba ami témája a filmnek, hogy ki sem kandikál belőle az ember
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!