A kínai elnök akár élete végéig pozíciójában maradhat

2018. március 12. 10:23

A kínai parlament megszavazta azt az alkotmánymódosítást, amely eltörli az államfő hivatali idejére vonatkozó korlátozást.

2018. március 12. 10:23

A bebetonozott vezetői hatalom katasztrofális következményekkel járhat – mondta a kínai államfő hivatali idejére vonatkozó korlátozás eltörléséről Matura Tamás Kína-szakértő az M1 aktuális csatornán hétfő reggel.

Vasárnap a kínai parlament megszavazta azt az alkotmánymódosítást, amely eltörli a kínai államfő hivatali idejére vonatkozó korlátozást, így a 2013 óta elnök Hszi Csin-ping akár élete végéig is pozíciójában maradhat.

A szakember ezzel kapcsolatban elmondta: Kína legfelsőbb vezetésében három fontos poszt van, a párt vezetője, a hadsereg főparancsnoka és az államfő, de ezek közül a belpolitikában az államfői poszt a legkevésbé jelentős, és csupán ennek a hivatali ideje volt korlátozva.

Matura Tamás e korlátozás eltörléséről azt mondta: eddig a befelé forduló kínai vezetés számára a belpolitikai hatalmat biztosító két másik poszt volt lényeges, most azonban egy új, külvilág felé forduló vezetés számára az államelnöki pozíció válhat fontosabbá, hiszen annak betöltője képviseli a nagyvilágban az országot.

Kína jövője szempontjából nagy kérdőjelekre lehet számítani. Hszi Csin-ping stratégiája segítheti Kína erősödését, ugyanakkor „a világtörténelemben csak arra van példa, hogy amikor egy ember hosszú távra bebetonozza magát egy ország vezetésébe, az hosszabb távon általában az országnak politikailag, gazdaságilag, társadalmilag fáj, ártalmas” – figyelmeztetett a Kína-szakértő.

(MTI, fotó: MTI/EPA/Hou Hvi Jung)

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2018. március 12. 14:50
Mindamellett Hszi, a nagy pókerarc, aki mindig mosolyogni látszik, mégis talán senki sem látta mosolyogni, eddig nagyon becsülendőnek tűnik.
Selamat
2018. március 12. 12:05
Még az is megeshet, hogy így védik meg azoktól, akiknek korrupt vezetőit így vagy úgy, de lenullázta. Bebetonozva élete végéig nyírhatja a kínai korrupt vezetőket. Saját pártján belül is, mert így már nem lesz könnyű eltenni lábalól. Hogy aztán valóban mi lesz, a fene sem tudja.
noMores
2018. március 12. 11:51
Viktorka is erre keszul.
Csigorin
2018. március 12. 11:27
Csak akkor jar rossz kovetkezmenyekkel ha szar a vezeto. Ha jo, akkor pont ellenkezoleg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!