Észak-Koreától kapott vegyi fegyvert Szíria?

2018. március 01. 07:34

Egy állítólagos ENSZ-jelentés szerint Phenjantól volt vegyi fegyvere a szíreknek.

2018. március 01. 07:34

Észak-Koreától kapta a vegyi fegyverekhez használt alapanyagokat a szíriai kormány - írja a Euronews egy ENSZ-jelentésre hivatkozva a The New York Times cikke alapján. A dokumentumot olyan ENSZ-szakértők írták, akik az Észak-Koreával szemben hozott szankciók betartását figyelik. António Guterres főtitkár szóvivője azt mondta, ők még nem látták ezt a jelentést.

„Ha van is ilyen, akkor sem tudom, hogy mikor hozzák nyilvánosságra” fogalmazott Stéphane Dujarric, hozzátéve, hogy minden tagállamnak kötelessége betartani az érvényben lévő szankciókat.

A The New York Times információ szerint 2012 és 2017 között Phenjan 40 szállítmányt küldött Damaszkuszba. Egyebek mellett hőmérőket, saválló csempéket és speciális szelepeket kapott a szíriai vezetés. A jelentés szerint észak-koreai szakemberek utaztak Szíriába, hogy az ottani vegyifegyver-központokban segítsenek a damaszkuszi kormány technikusainak.

A Euronews cikkéből kiderül, hogy a damaszkuszi vezetés egy 2013-as szaringázzal végrehajtott támadás után, nemzetközi nyomásra beleegyezett abba, hogy megsemmisíti vegyifegyver-készleteit, az ENSZ szerint azonban nem tett eleget kötelezettségeinek, és tavaly áprilisban ismét szarint vetett be Hán Sejkúnban. A felkelők szerint azóta többször dobtak klórgázos bombát az állásaikra. Damaszkusz tagadja, hogy vegyi fegyvert használt volna.

A The New York Times cikke megjegyzi, ha beigazolódik, hogy Észak-Korea és Szíria összejátszik egymással, az egyértelművé teszi, hogy kudarcot vallott az a nemzetközi kezdeményezés, amely el akarta szigetelni a két országot.

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senye Péter
2018. március 01. 17:49
Mire jók a vegyi fegyverek? Esetleg romok között, alagutakban barlangokban meghúzódó fegyveresesek ellen. De azok ellen lángszórók, napalm is használható. Marad a hírértéke.
Akitlosz
2018. március 01. 17:29
Szóval akkor mi is a tényállás? Mert ha semmi, akkor ez csak egy újabb felesleges cikk, hogy kitöltsék az újságot valamivel, ha már hírekkel nem tudják.
Hunyadi Mátyás
2018. március 01. 13:23
A cikk uszítás. Szíriában nincs sok értelme vegyi fegyvert használni. Amerika ürügyet keres a beavatkozásra.
Csigorin
2018. március 01. 13:06
ezek terkepet lattak mar?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!