Trumpék beperlik a BuzzFeedet

2018. január 10. 21:50

Beperelte Trump ügyvédje az elnök orosz kapcsolatait kutató céget, illetve a BuzzFeedet, amely leközölte az ellenőrizetlen forrásból származó adatokat.

2018. január 10. 21:50

Michael Cohen, az amerikai elnök ügyvédje rágalmazásért beperelte a Fusion GPS nevű céget, amely bizonyítatlan vádakat gyűjtetett Donald Trumpról, valamint a BuzzFeed nevű honlapot, amely közölte ezeket a vádakat. Perkeresetében az ügyvéd százmillió dolláros kártérítést kér a Fusion GPS-től, a BuzzFeednél érvényesítendő kártérítés összegét azonban nem határozta meg, ezt a bírósági tárgyaláson állapítják majd meg.

„Ami sok, az sok, elég volt a hamis orosz dossziéból” – írta Twitter-bejegyzésében az ügyvéd, miután kedden benyújtotta a keresetet egy szövetségi bíróságon. A nyomozással, kutatással, stratégiai tanácsadással foglalkozó washingtoni Fusion GPS volt az a cég, amely a választási kampányban megbízta Christopher Steele volt brit hírszerzőt, hogy állítson össze egy dossziét Trump vélelmezett orosz kapcsolatairól.

A munkát a Trump elnökjelöltségét ellenező néhány republikánus adományozó kezdte finanszírozni, de aztán „átvette” a Demokrata Párt és Hillary Clinton kampánycsapata. A dossziéban megfogalmazott, de eddig nem bizonyított állítások azóta kongresszusi vizsgálatok kereszttüzébe kerültek. A vizsgálódások azt igyekszenek feltárni, hogy vajon Donald Trump választási kampányának munkatársai összejátszottak-e orosz tisztségviselőkkel, s vajon Oroszország beavatkozott-e a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba.

A Fusion GPS társalapítójának, Glenn Simpsonnak a szenátusban tavaly nyári meghallgatásán elhangzottak jegyzőkönyvét kedden hozta nyilvánosságra a szenátus igazságügyi bizottsága. A jegyzőkönyv tanúsága szerint Simpson azt mondta a kongresszusi vezető politikusoknak, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hitelt érdemlőnek találta a dossziéban megfogalmazott állításokat, mert ugyan meg nem nevezett, de Trumphoz közel álló forrásoktól származtak.

A BuzzFeed 2017 januárjában publikálta a dosszié némely állítását, közölve egyúttal, hogy az állításokat nem ellenőrizték és tartalmazhatnak tévedéseket is. 

Donald Trump Twitter-bejegyzésben sürgette a republikánusokat, hogy – mint fogalmazott – „végre vegyék már át az ellenőrzést” az Oroszország feltételezett szerepével kapcsolatos vizsgálatokban  A bejegyzésben az elnök ismét azt állította: az amerikai történelem legnagyobb boszorkányüldözése folytatódik". Majd hozzátette: „nem volt összejátszás, ezt mindenki tudja beleértve a demokratákat is, mégis minden folytatódik. Oroszország és a világ nevet a butaságon, amelynek tanúja”. 

Chuck Grassley, a szenátus igazságügyi bizottságának republikánus elnöke a bejegyzésre így reagált: „nem tudom, mi jár az elnök fejében, jobb nem kommentálni, amíg meg nem vitatom magával az elnökkel”.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ezért regisztráltam
2018. január 10. 22:39
Ez a beszéd.
robag
2018. január 10. 22:30
Jól teszik. Megjegyzem nekünk is Orbán Viktor és a kormány több képviselőjének is erre az útra kéne lépni. Bizonyos esetekben már igenis fel kell lépni a bizonyítható hazugságok miatt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!