Óriási többséggel ítélte el Trumpot az ENSZ

2017. december 21. 20:04

A világszervezet közgyűlése lesöpörte Trump Jeruzsálemet Izrael fővárosaként elismerő határozatát, a döntés után az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete ismét fenyegetőzött.

2017. december 21. 20:04

Az ENSZ Közgyűlése 128 támogató és 9 ellenszavazattal, 35 tartózkodás mellett csütörtökön elfogadta a Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálem státuszára vonatkozó döntését elítélő határozattervezetet. Huszonegy állam nem vett részt a voksoláson. Nemmel szavazott az Egyesült Államok és Izrael mellett Guatemala, Honduras, Togo, Mikronézia, Nauru, az óceániai Palau és a szintén óceániai Marshall-szigetek. 

Az ENSZ-közgyűlés annak ellenére fogadta el a határozatot, hogy Trump előző nap az amerikai támogatások megvonásával fenyegette meg a testületben ellene szavazó államokat.

Az ENSZ Közgyűlésének határozatai jogilag nem kötelezőek, de nagy politikai súlyuk van. A határozat „érvénytelennek és semmisnek” nyilvánította az amerikai elnök döntését, amellyel Jeruzsálemet Izrael fővárosaként ismerte el.

A közgyűlés vitájában az amerikai ENSZ-nagykövet újfent azzal fenyegette meg a 193 tagországot és az egész világszervezetet, hogy amennyiben megszavazzák Trump döntésének elítélését, Washington megvonja a támogatást. Nikki Haley leszögezte: az ENSZ egyetlen voksolása sem változtat az Egyesült Államok döntésén, miszerint áthelyezi nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe, mert „ez a helyes lépés”. 

Kifejtette: az Egyesült Államok „úgy fog emlékezni erre a napra, mint amelyen támadás érte a Közgyűlés részéről azért, mert szuverén nemzetként gyakoroltuk jogunkat”. Majd hozzátette: „Emlékezni fogunk erre a napra, amikor majd ismét felkérnek bennünket, hogy a világ legnagyobb támogatójaként fizessük be hozzájárulásunkat az ENSZ-nek”. 

A voksolás előtt Jemen ENSZ-nagykövete „minden békeszerető országot” arra szólított fel, hogy szavazza meg az elítélő határozattervezetet. A nagykövet „a palesztin nép és az arab nemzetek jogai és a világ valamennyi muszlim és keresztény embere otromba megsértésének” nevezte Trump elnök Jeruzsálem státuszára vonatkozó döntését. Szerinte az amerikai döntés a nemzetközi jog megsértése is. 

Az első kommentárok szerint az ENSZ-közgyűlés határozata ugyan győzelmet jelent a palesztinok számára, ám örömükbe üröm vegyülhet, ugyanis az igenlő voksok száma jóval kevesebb, mint amennyire számítottak. A tartózkodók és a voksoláson részt nem vett államok magas száma szakértők szerint egyúttal azt is jelezte, hogy Washington fenyegetőzései és nyomásgyakorlásai nem maradtak hatástalanok.

(MTI)

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lotti
2017. december 21. 22:18
Izrael és az USA mellett még 7 (!) (mikro)ország szavazott a határozat ellen. Csak ennyit sikerült kilóra megvenni. Pedig hatalmas az a pénzes zsák .
Türelem
2017. december 21. 21:12
Korrekt, bölcs magyar döntés volt.
BőröndÖdön
2017. december 21. 21:03
Az USA-nak is megvan a maga viktora...:)
OberEnnsinnen
2017. december 21. 21:01
Már sokszor mondtam: Balfour az oka mindennek. Pontosabban, akik Balfourral aláíratták az ígérvényt. Ebből a sz.rból a világ sosem mászik ki. Mellesleg: ránk, magyarokra borították a legnagyobb mennyiségben az sz.rukat az aláíratók, no meg az amerikai nagyon nagy demokrácia... még 1920-ban... Égjenek a pokolban, örökre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!