Észak-Korea állhatott a Wannacry zsarolóvírus mögött

2017. december 19. 09:38

A Fehér Ház belbiztonsági tanácsadója állítja, Phenjan felelős a WannaCry zsarolóvírusért.

2017. december 19. 09:38

A Wannacry zsarolóvírus mögött Phenjan állhatott – írja a HVG egy a Wall street Journalban megjelent cikk alapján. „A támadás széles körű volt, milliárdokat emésztett fel, és Észak-Korea közvetlenül felelős érte” – fogalmaz Tom Bossert a Fehér Ház belbiztonsági tanácsadója.

A HVG cikkéből kiderül, hogy a fehér házi tanácsadó kijelentette, hogy felelősségre fogják vonni Phenjant, és továbbra is a „maximális nyomásgyakorlás stratégiáját” követik Észak-Koreával szemben.

A május közepén végrehajtott támadásban 150 országban mintegy 200 ezer szervezet körülbelül 300 ezer számítógépe sérült meg. A vírus titkosította a számítógépeken található adatokat, és csak 300 dollár ellenében volt hajlandó feloldani a gépek blokkolását. A támadást lehetővé tévő rést egyébként éppen az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) fedezte fel. Ám ahelyett, hogy értesítették volna a Microsoftot a rendszer sebezhetőségéről, úgy döntöttek, hogy saját eszközt fejlesztenek ki, mellyel szükség esetén maguk használhatják ki a rendszer hibáját.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2017. december 19. 14:07
"állhatott" És ha mégsem ő állt? Utólag kiderült hogy Szaddamnak sem voltak vegyifegyverei, pedig olyan jó és mindenre kiterjedő összeállítást láttam róla a TV-ben. A helyreigazítást viszont nem láttam. Szebb Jövőt!
DINO54
2017. december 19. 13:56
Ezek pancserek. Hát nem a patás csinálta ezt is?
roccobaba
2017. december 19. 10:22
Meg Venezuela! Ja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!