Macron 1:0-ra vezet – mondja a francia szélsőbaloldal vezetője

2017. október 30. 20:19

Emmanuel Macron azt mondta, hogy öt hónap alatt beindítja a reformjait. És tényleg megcsinálta – nyilatkozta Jean-Luc Mélenchon, a radikális baloldali Engedetlen Franciaország vezetője.

2017. október 30. 20:19

A francia közvélemény által a jelenleg a legerősebb ellenzéki politikusnak tekintett Jean-Luc Mélenchon, a radikális baloldali Engedetlen Franciaország vezetője szerint az öt hónappal ezelőtt elnökké választott Emmanuel Macronon egyelőre nem találni fogást, az államfő az ígéreteihez híven sikeresen beindította a tervezett reformokat.

Emmanuel Macronnak sikerült a liberális reformjait végrehajtania és jelenleg ő vezet 1:0-ra. Nem szabad ezt letagadni, mert ha elhazudjuk, nem leszünk hitelesek” – ismerte el hétvégi athéni látogatásán a francia ellenzéki politikus a France Info hírrádiónak adott interjúban. „Emmanuel Macron azzal dicsekedett, azt mondta, hogy öt hónap alatt neki sikerülni fog neki. És tényleg megcsinálta” – tette hozzá Jean-Luc Mélenchon a sorozatos szakszervezeti és ellenzéki tiltakozások mellett elfogadott munkajogi reform beindítása kapcsán. A Le Monde című napilap hétfői kommentárja szerint a radikális baloldali politikus nyilatkozata két szempontból figyelemreméltó. Mélenchon nem egyszerűen fejet hajtott Macron előtt, hanem azt is beismerte, hogy nem sikerült az ellenzéknek a helyzetet kihasználnia – vélte a lap.

Normál esetben lavinának kellett volna megindulnia, de nem indultak be a társadalmi ellenállás mechanizmusai, amelyeket Franciaország mindig is használt a múltban a liberális ostromokkal szemben” – idézte a lap a politikust. A Le Monde arra emlékeztetett, hogy a francia államfő június óta egymás után indítja el a reformokat valódi társadalmi ellenállás nélkül, annak ellenére, hogy a felmérések azt mutatják, a franciák nem vallják magukénak azt a fajta liberális gazdaságpolitikát, amelyet Macron képvisel. A munkajogi reform rendeleteit egy felmérés szerint a megkérdezettek 57 százaléka nem támogatta, s 88 százalékuk szerint a kormány jövő évi adópolitikája elsősorban a vagyonosoknak kedvez.

A kommentár arra hívta fel a figyelmet, hogy jóllehet Franciaországban nincsen „Macron-mánia”, a köztársasági elnök által az országnak a kampányban ígért álalakítása semmilyen tényleges ellenállásba nem ütközik, az emberek nem vonulnak tömegesen utcára a kormánnyal szemben. Jean-Luc Mélenchon ezt vette tudomásul az interjúban. A cikkszerző Francoise Fressoz úgy látja, hogy a szakszervezeti megosztottság, valamint a szakszervezetek és a baloldali pártok közötti nézeteltérések miatt nem tudta az ellenzék vezetője az általa vágyott „állampolgári forradalmat” levezényelni a kormánnyal szemben. Ezzel szemben Emmanuel Macron biztos választói bázisa a 42 százalékos tetszési mutató ellenére egyben van, mégpedig azért, mert az elnöknek az utóbbi hónapokban a jobboldalról új támogatókat sikerült meggyőznie az elpártolt baloldali szavazók kompenzálására – idézte a lap Jérome Fourquet-t, az IFOP közvélemény-kutatóintézet elemzőjét.

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2017. október 31. 10:52
Elfasultak. Meg ott van a Stockholm szindroma is, illetve azok akik raszavaztak probaljak meggyozni magukat...
áfonya
2017. október 30. 23:57
Nemzetközi..... https://kephost.com/image/BQdm
áfonya
2017. október 30. 23:04
A tavalyelőtti röszkei támadásban részt vevő szír férfi minden jel szerint „valójában a Soros-szervezetek embere, és azért lobbiznak ilyen keményen, hogy kiszabadítsák, mert hozzájuk tartozik” – nyilatkozta a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfőn Budapesten újságíróknak. Hidvéghi Balázs szavai szerint a Soros-hálózat nagyon keményen lobbizik Magyarország ellen, ebben az ügyben konkrétan idehaza és Brüsszelben is. Az is mutatja, hogy “milyen szinten van Brüsszel a Soros-hálózat fogságában, hogy még európai parlamenti (EP-) határozatban is elkezdték mentegetni mindazt, amit ez az ember elkövetett”, amikor a magyar határon fizikai támadást vezényelt, betondarabokat, köveket dobált a magyar rendőrökre. Kérdésre válaszolva kijelentette, “gyakorlatilag állandósult” az uniós nyomásgyakorlás, hiszen az EP egyik bizottsága néhány nappal ezelőtt fogadott el “egy olyan jelentést, egy olyan határozatot, ami gyakorlatilag pontról pontra a Soros-tervnek az egyes elemeit tartalmazza”. https://www.hirado.hu/2017/10/30/fidesz-ahmed-h-a-soros-halozat-embere/?source=hirkereso#
Akitlosz
2017. október 30. 22:16
Ő miért udvarol Macronnak? Mire fáj a foga?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!