Német kancelláriaminiszter: Karácsony utánig is elhúzódhat a kormányalakítás Németországban

2017. szeptember 29. 18:52

„A tartalom a döntő, és nem a dátum”, akár karácsony utánig is elhúzódhatnak a kormányalakítási tárgyalások Németországban – mondta pénteken Peter Altmaier német kancelláriaminiszter.

2017. szeptember 29. 18:52

Akár karácsony utánig is elhúzódhatnak a kormányalakítási tárgyalások Németországban – jelezte egy pénteki interjúban Peter Altmaier kancelláriaminiszter.

A Focus című hírmagazinban közölt interjúban felidézte, hogy legutóbb a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás utáni  85. napon, 2013. december 17-én alakították meg a kormányt. Akkor „karácsonyra éppen sikerült” befejezni a munkát, ami ezúttal is jó lenne, „de a tartalom a döntő, és nem a dátum” – mondta az Angela Merkel kancellár vezette jobbközép CDU politikusa.

Azzal kapcsolatban, hogy a testvérpárt bajor CSU vezetője, Horst Seehofer a CDU/CSU pártszövetségtől jobbra álló AfD választási sikere miatt szorgalmazza, hogy zárják le a „megnyílt jobb szárnyat”, a miniszter azt mondta, hogy a közös választási program az „iránytű”. 

A program – amely nem tartalmazza a CSU fő követelését, a menekültek befogadásának évi 200 ezer fős felső határát – a politikai tér közepén álló embereknek szól, de azoknak is, akik úgy érzik, hogy a politika nem foglalkozik velük eléggé – mondta Peter Altmeier. Az eddig nyilvánosságra került tervek szerint első lépésként a vasárnapi választásokon győztes, de 1949 óta a leggyengébb eredményt elérő CDU/CSU rendezi a sorait, a pártszövetség vezetői október 8-án ülnek össze megtárgyalni, hogy milyen irányvonalat kövessenek.

Csak az AfD meg ne erősödjön

Várhatóan ezután hívják meg a lehetséges koalíciós társakat a kormányzati együttműködés lehetőségeinek feltérképezéséről szóló úgynevezett szondázó megbeszélésekre. Meglehet, hogy az egyeztetések október 15., az alsó-szászországi törvényhozási választás után kezdődnek, mert a pártok nem akarják, hogy szövetségi ügyek befolyásolják a tartományi választást.     

Az egyik lehetséges koalíciós partner, a Zöldek részéről is azt hangsúlyozzák, hogy az alaposság fontosabb a gyorsaságnál. „Jól kell kormányozni Németországot, négy éven keresztül”, és nem engedhető meg, hogy „nagy sietve összeállítsunk valamit, aztán összevesszünk fél év múlva”, mert akkor új választást kell tartani, és „az AfD kétszer ilyen erős lesz” – mondta Cem Özdemir, a Zöldek társelnöke a ZDF országos köztelevízió egy csütörtök késő esti beszélgetős műsorában.

Jamaica-koalíció

Azonban egy pénteken nyilvánosságra került feljegyzés szerint a Zöldek már el is kezdték az informális egyeztetést a liberális FDP-vel. A Rheinische Post című laphoz eljutott dokumentum alapján összeállítottak egy menetrendet, amely szerint október 16-án kellene elkezdeni a szondázó megbeszéléseket a CDU/CSU, az FDP és a Zöldek Jamaica-koalíciónak nevezett együttműködéséről, és ha ezek sikeresek, október 24., a Bundestag alakuló ülése után meg kell kezdeni a hivatalos koalíciós tárgyalásokat.

Az emlékeztető szerint az FDP és a Zöldek legfelső vezetőinek részvételével tartott megbeszélésen „nagyon informálisan” érintették azt a kérdést is, hogy miként kellene elosztani a minisztériumokat, és átalakítani a kormány szerkezetét. A dokumentumban szereplő felsorolás alapján a liberálisok kaphatják meg a pénzügyminisztériumot, az igazságügyi minisztériumot és az oktatási és tudományos tárca alapjaira felépített oktatási, kutatási, technológiai és digitalizációs ügyekkel foglalkozó „szuperminisztériumot”. A Zöldeké lehet a külügyminisztérium, a nemzetközi gazdasági együttműködési és fejlesztési ügyekkel foglalkozó tárca, valamint a környezetvédelmi, építési és reaktorbiztonsági tárca, amelyet a fogyasztóvédelmi és fenntarthatósági ügyek csatolásával ugyancsak „szuperminisztériummá” alakítanának.

(MTI)

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
edvind johnsson2.0
2017. szeptember 29. 21:15
Leszarom, hogy meddig húzódhat a kormányalakítás, legalább addig sem baszakodtok velünk.
balsors
2017. szeptember 29. 20:40
Kezdődik a chasting.
2017. szeptember 29. 20:12
Erősödjön csak tovább az AfD! Akkor lesz rend Németországban, ha ők kormányoznak.
Berecskereki
2017. szeptember 29. 20:12
"Német kancelláriaminiszter: Karácsony utánig is elhúzódhat a kormányalakítás Németországban" A jó munkához idő kell. A rosszhoz meg több.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!