Pentagon: Tizenegyezer amerikai katona van Afganisztánban

2017. augusztus 31. 06:54

Tizenegyezer amerikai katona tartózkodik Afganisztánban – közölte szerdán Dana White, a Pentagon szóvivője.

2017. augusztus 31. 06:54

Mintegy 11 ezer amerikai katona tartózkodik Afganisztánban – közölte szerdán a Pentagon. 

Mivel az amerikai védelmi minisztérium korábban 8400 katona jelenlétéről számolt be, Dana White, a védelmi tárca szóvivője szükségesnek tartotta leszögezni: nincs szó az új afganisztáni stratégia által megkívánt csapatnövelésről. 

Donald Trump amerikai elnök két héttel ezelőtt vázolta fel az új amerikai stratégiát Afganisztánban és Dél-Ázsiában. Az arlingtoni Fort Myer katonai támaszponton elmondott beszédében az elnök jelezte, hogy csapatnövelés várható Afganisztánban, azonban sem annak mértékét, sem időpontját nem jelölte meg.

James Mattis védelmi miniszter eddig szintén nem kívánt nyilatkozni a részletekről. Újságíróknak mindössze annyit mondott: munkatársaival előbb feltérképezi a helyzetet, összegzi a helyszíni tapasztalatokat és igényeket, majd ezt illeszti az új stratégiához, s csak ezt követően áll a nyilvánosság elé a csapatnövelésről szóló részletes információkkal.

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2017. augusztus 31. 12:23
A képen mindenki jelentkezik, biztos az volt a kérdés kiakar hazamenni.
lavor
2017. augusztus 31. 10:29
Kell is az a 11 ezer katona oda, hiszen a kecskebaszó tálibok az afgán hegyekből óriási veszélyt jelentenek az egész világra. Egyébként pontosan mit is takar jelenleg az USA afgán stratégiája? Mi a cél? Most nem a valóságra gondolok, a nyilvánvaló geopolitikai okokra, hanem amit a nyilvánosság felé hazudnak, hogy mi célból is vannak még ott immár 15 éve.
edvind johnsson2.0
2017. augusztus 31. 10:29
Osztán mi a fasznak vannak ott?
Zokni
2017. augusztus 31. 09:34
De abból ez az egy szakasz eléggé trehánynak tűnik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!