Indul a per a montenegrói puccsisták ellen

2017. július 17. 15:26

A vádirat szerint merényletet akartak elkövetni Milo Djukanovic akkori miniszterelnök ellen, hogy oroszbarát pártokat juttasson hatalomra, és így megakadályozzák az Adria-parti állam NATO-csatlakozását.

2017. július 17. 15:26

Élőben közvetíthetik a montenegrói televíziók és hírportálok az októberi puccskísérlet vádlottjainak perét, amely szerdán kezdődik – erről döntött a podgoricai felsőbb bíróság hétfőn. 

Ez lesz az első alkalom, hogy a montenegrói tévécsatornák élőben közvetítenek egy bírósági eljárást.

A Vijesti.me hírportál közölte a felsőbb bíróság elnökének, Vesna Medenicának a közleményét, amelyben olvasható, hogy az élő közvetítést a közérdekre, valamint a nagy érdeklődésre való tekintettel engedélyezte a testület. A bíróság egyben nyílt tárgyalást rendelt el, így akit érdekel, a helyszínen élőben is követheti az eljárást. Vesna Medenica közölte, az élő közvetítés során a vádlottak jogai nem sérülnek, és tiszteletben tartják az igazságos tárgyaláshoz való jogukat is.

A vádlottak padján tizennégyen ülnek majd. A vádirat szerint két orosz állampolgár, két montenegrói ellenzéki képviselő, a szerbiai csendőrség egykori vezetője, valamint további kilenc szerb férfi állami intézményekre akart támadni az októberi parlamenti választás napján, merényletet akart elkövetni Milo Djukanovic akkori miniszterelnök ellen, hogy oroszbarát pártokat juttasson hatalomra, és így megakadályozza az Adria-parti állam NATO-csatlakozását. A 14 férfit terrorista cselekmények kísérletével és Montenegró alkotmányos rendjének megsértésével, az ellenzéki Demokratikus Front két képviselőjét ezen felül összeesküvéssel, valamint a nemzetbiztonság elleni támadás előkészítésével is vádolják, és megfosztották mentelmi joguktól. Korábban mindannyian ártatlannak vallották magukat. 

Az eljárás során a 129 oldalas vádirat ismertetése mellett a tervek szerint 11 tanút hallgatnak meg, 118 tárgyi bizonyítékot mutatnak be, valamint 33 lehallgatott telefonbeszélgetést ismertetnek.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2017. július 17. 16:11
Azt tudjuk hogy nincs két tökéletesen egyforma demokrácia. Az ukrajnai puccsisták ellen mikor indul? Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!