Nekiment Katarnak több arab ország

2017. június 06. 00:16

Szaúd-Arábia és több szövetségese felmondta a diplomáciai kapcsolatokat Katarral. Szerintük a Perzsa-öbölben található arab állam terroristákat támogat. Katar szerint hazugságkampány folyik ellene.

2017. június 06. 00:16

Vasárnap éjjel és hétfő reggel Szaúd-Arábia és szövetségesei sorra jelentették be, hogy felmondják diplomáciai kapcsolataikat Katarral. Azt állítják, hogy Doha terroristákat támogat, illetve beavatkozik a belügyeikbe. A szaúdiak mellett az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Egyiptom és a Maldív-szigetek is szakított Katarral.

Katar tudatta: hazugságkampány indult ellene, s az állításokból semmi nem igaz.

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter álláspontja szerint a Katar körül kialakult helyzetet tárgyalásokkal kell rendezni - derül ki az amerikai külügyminisztérium hétfői Twitter üzenetéből.

Donald Trump amerikai elnök elkötelezett a Katar körüli feszültség enyhítésében.

Ezt a Fehér Ház helyettes szóvivője, Sarah Huckabee Sanders szögezte le az elnöki hivatal szokásos napi sajtótájékoztatóján.

Párbeszédre szólított fel a Katar és a több más arab ország közötti viszony erős kiéleződése ügyében Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, amikor telefonon tárgyalt katari kollégájával, Muhammad bin Abdul Rahmán ász-Száni sejkkel – közölte honlapján hétfőn az orosz külügyi tárca.

(MTI; CNN)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vertesipeti
2017. június 06. 07:56
Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű. He-he-he... Azért, egy pár érdekesség van a dologban. Olvasom, hogy Dél-Irakban elrabolták vadászat közben a katari uralkodó család néhány tagját, aztán váltságdijként 1 Md dollárt fizettek. 1. Ezeket az embereket egy örült nagy biztonsági tömeg vette körbe. 2. Dél-Irakban azért nem szoktak nagy tételben embereket rabolni. 3. Honnan tudták, hogy ott vadásznak, ez nem streng-geheim információ? stb. S már is kicsengetve 1 milliárd. De, azért jó: Bagoly=Szaud-Arábia mondja verébnek=Katar, hogy...

néhai Ch.Pilot
2017. június 06. 07:37
Amerika megint kavar azon a területen. Ennek csak rossz vége lehet. S mivel az eddigi akciói mind katasztrofálisan végződtek, s mégis kavar, egyértelmű, hogy szándékosan teszi. Jön a második, úgynevezett "szaud-arab tavasz".
néhai Ch.Pilot
2017. június 06. 07:31
"Rex Tillerson amerikai külügyminiszter álláspontja szerint a Katar körül kialakult helyzetet tárgyalásokkal kell rendezni - derül ki az amerikai külügyminisztérium hétfői Twitter üzenetéből." Akkor háború lesz. Tuti.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!