Harminc napra elzártak egy orosz ellenzéki politikust

2017. június 13. 08:42

Harminc napos elzárásra ítélték a hétfői országos tüntetéssorozat szervezőjét, Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust. Navalnijt a tüntetések szervezésére vonatkozó szabályok megsértése miatt ítélték el, aki máris fellebbezett a döntés ellen. Az Európai Unió és a Fehér Ház is megszólalt az ügyben.

2017. június 13. 08:42

Harmincnapos elzárásra ítélte egy moszkvai bíróság hétfőn este Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust azzal a váddal, hogy ismételten megszegte a tüntetések szervezésére vonatkozó szabályokat. Ügyvédjei közölték, hogy Navalnij nem ért egyet az ítélettel és két napon belül fellebbezni fog, ennek elutasítása esetén pedig az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordul.

A formai és tartalmi hibákra hivatkozó jogi képviselők szerint egyebek között megsértették a politikus védelemhez való jogát, mert nem idézték be az őrizetbe vételi jegyzőkönyvet kiállító rendőröket és a védelemnek nem biztosítottak elegendő időt az anyagok áttekintésére.
Navalnij hétfőre korrupcióellenes tüntetést hirdetett meg, amelynek keretében mind Moszkvában és több mint száz orosz településen sokan vettek részt. A politikus az orosz fővárosban azonban váratlanul a korábban a hatóságok által engedélyezett helyszínről a belvárosba vitte át a tiltakozást.

A TASZSZ orosz hírügynökség a rendőrség adataira hivatkozva azt írta, hogy a fővárosban rendezett megmozduláson mintegy 4,5 ezren, Szentpéterváron pedig körülbelül 3,5 ezren vonultak utcára. Utóbbival kapcsolatban ellenzéki források 10-15 ezres számot közöltek.
Az orosz belügyminisztérium hivatalos adatai szerint Moszkvában több mintegy 150, Szentpéterváron pedig félezer embert vettek őrizetbe a tüntetések során. Az őrizetbe vett személyek nyilvántartására szakosodott OVD–info civil szervezet honlapján kedden ezzel szemben azt közölte, hogy az orosz fővárosban 866 embert állítottak elő, akik közül több mint harmincan a rendőrségen töltötték az éjszakát, a Néva–parti nagyvárosból pedig 548 embert vittek be, akik közül minden másodikat bent is tartottak. Sajtójelentések szerint tüntetőket állítottak elő Kalinyingrádban, Velikij Novgorodban, Norilszkban, Szocsiban, Lipeckben, Tambovban, Mahacskalában, Vlagyivosztokban, Blagovescsenszkben és Kazanyban is.

Moszkvában a hatóságok provokációnak és törvénysértésnek minősítették, hogy Navalnij a főváros központjába helyezte át a tüntetést. A politikust még a megmozdulás kezdete előtt őrizetbe vették, követőit pedig a Tverszkaja utcán rohamrendőrök tartóztatták fel. A 41 éves Alekszej Navalnij egyébként Vlagyimir Putyin kihívója kíván lenni a jövő évi elnökválasztáson.

Az Európai Unió felszólította hétfőn az orosz hatóságokat, hogy haladéktalanul bocsássák szabadon az orosz fővárosban és az ország több városában rendezett tüntetések őrizetbe vett résztvevőit – derül ki abból a nyilatkozatból, amelyet Federica Mogherini uniós kül–és biztonságpolitikai főképviselő irodája hozott nyilvánosságra. „A tüntetők százainak őrizetbe vétele, akárcsak a hatóságok által Moszkvában, Szentpéterváron és más városokban alkalmazott erőszak a szólás–és gyülekezési szabadságot fenyegeti Oroszországban” – olvasható a nyilatkozatban, amelyben az európai integrációs szervezet emlékeztet arra, hogy ezeket az alapvető jogokat az orosz alkotmányban is rögzítették.

Az EU ennek szellemében felszólítja Oroszországot, hogy teljesítse az Európa Tanács és az EBESZ keretében vállalt kötelezettségeit, szavatolja állampolgárainak a jogait, haladéktalanul bocsássa szabadon a békés tüntetőket és mindazokat, akik mertek élni saját alapvető jogaikkal – áll a dokumentumban. Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője szintén arra szólította fel Moszkvát, hogy „haladéktalanul bocsássa szabadon az összes békés tiltakozót”, akit a hétfői akció során vettek őrizetbe.

(MTI)

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2017. június 13. 13:51
Mondjuk a fideszes bele se tud gondolni abba, hogy mi lesz akkor, ha ő is ellenzéki lesz. (Olyan nem lesz: mindig a hatalmon lévők seggét nyalja az ilyen gerinctelen proli)
noMores
2017. június 13. 13:51
A rendszer, amit imádnának a fideszesek...
Vidėken újrakezdő
2017. június 13. 12:51
Orrnélküli kiskorú (tán 14 éves sincs) mit keres egy ilyen helyen?
KannibálTatárÚr
2017. június 13. 12:16
Aztán mi köze hozzá a Fehér Uniónak?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!