Visszavonul a politizálástól Ströbele, a német zöldek nagy öregje

2016. december 14. 19:33

Nem indul jövőre a német parlamenti választáson a Zöldek nagy öregje, az ügyvédként a RAF szélsőbalos terrorszervezetet is védő Hans-Christian Ströbele, aki ciklusokon keresztül egyedüliként nyert egyéni mandátumot zöld színekben.

2016. december 14. 19:33
Bukovics Martin

Visszavonul a parlamenti politizálástól Hans-Christian Ströbele, a német Zöldek egyik alapítója, aki 2002-ben elsőként nyert a párt színeiben egyéni mandátumot. 

Ő volt a RAF ügyvédje

A 77 éves politikus 1939-ben a szászországi Halléban született, jogi és politikai tanulmányait már nyugatnémet területen, a német jogászképzés fellegvárában, Heidelbergben, illetve az FU Berlinen végezte. Miután 1969-ben letette ügyvédi vizsgáját, két társával együtt megalapította az NSZK első és egyetlen szocialista ügyvédi munkaközösségét azzal a céllal, hogy jogi támogatást nyújtson a különböző baloldali és 68-as mozgalmak aktivistáinak.

Ströbele ügyvédként a RAF nevű, több halálos áldozattal járó robbantásos merényletet elkövető szélsőbalos terrorszervezet több tagját is védte, így például ő volt a jogi képviselője Andreas Baadernek. Politizálni a német szociáldemokrata pártban kezdett, majd 1978-ban részt vett a mai napig létező berlini alternatív baloldali napilap, a Németország határain túl leginkább provokatív címlapjai miatt ismert Die Tageszeitung alapításában + a Zöldek egyik elődjének elindításában is szerepet vállalt.

Pártjánál balosabb volt

A politikus nézetei számos alkalommal eltértek pártjáétól, azok többnyire balosabbak vagy radikálisabbak voltak a zöld fősodornál. Ströbele 2002-ben például hangosan bírálta, hogy Németország az akkori szocdem-zöld kormány vezetésével részt vett a koszovói háborúban, ami Gerhard Schröder külügyminiszterének, a Zöldek akkori elnökének, Joschka Fischernek olyannyira nem tetszett, hogy a képviselőként 1998 óta dolgozó politikus rá se került a pártlistára. Ströbele ezért egyéniben indult, és plakátjaira a „Ha Ströbelére szavazol, megszívatod Fischert!” szlogent tette.

Hatalmas meglepetésre nyerni tudott. Berlin Kreuzberg és Friedrichshain városrészeinek képviselője azóta négyszer újrázott. A mai napig nincs rajta kívül olyan zöld politikus, aki nyerni tudott volna egyéniben – személyében a párt egyik utolsó 68-as hippije vonul vissza a politikától. Ströbele egyik utolsó, nagy visszhangot kiváltó követelése az volt, hogy Németország, ne pedig Oroszország adjon politikai menedékjogot Edward Snowdennek, akit a zöld politikus a német tanúvédelmi programba is bevont volna

Nem bírja már

Ströbele stílszerűen a Die Tageszeitungnak adott interjúban mondta el, miért nem indul újra: mert már nem igazán bírja. „Legnagyobb célomat, a németországi politikai forradalmat, amiért a hatvanas-hetvenes években harcoltam, nem sikerült elérnem” – fogalmaz az interjúban. Szokása szerint a párttársainak is odaszúr egyet: „Remélem, lesznek majd olyan zöld fiatalok, akik újra és újra figyelmeztetnek arra, miért is alakult meg ez a párt. (...) Senkinek nem rovom fel, ha öltönyt hord. Én nem hordok. De nem szabad magunkévá tenni a pozíciók és mandátumok adta összes kényelmet.” 

*

A képen Ströbele 2009-es választási plakátja látható. Igen, ezzel nyert.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Neville
2016. december 15. 07:00
Egy kártékony 68-as felforgatóval kevesebb.
Bástyaelvtárs
2016. december 14. 21:01
A zöldek és a baloldali pártok Merkel ellenzéke és kihívói. Gyakorlatilag a német pol.i palettán mindenkit gyűlölsz, igaz?:)
Bölcs Ész
2016. december 14. 20:56
Nem csoda, hogy Friedrichshain-Kreuzberg-ben tudott nyerni ez a zavart elméjű libsi. Az a kerület ugyanis kb. azt jelenti Berlinben, mint Újlipótváros Budapesten.
dave
2016. december 14. 20:17
De sajnálom a kocsogot!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!