Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Obama Athénból üzente meg Trumpnak, hogy ne legyen izolacionista

2016. november 13. 10:16

Barack Obama amerikai elnök az elzárkózó politika kísértésétől óvott egy görög lapnak adott interjújában.

2016. november 13. 10:16

Obama elnök utolsó külföldi körútjára indul kedden: először Görögországba látogat, aztán Németországot keresi fel, majd Peruban zárja körútját.

Az athéni vizit előtt adott interjút egy görög lapnak. A Katimerini című napilap munkatársának nyilatkozva az amerikai elnök azt fejtegette: a legjobb esély a fejlődésre az, ha „nem zárkózunk önmagunkba, hanem éppen ellenkezőleg, közös értékeink hangsúlyozásával közösen dolgozunk azon, hogy politikai és gazdasági intézményeink biztonságot és jólétet biztosítsanak mindenkinek, aki megérdemli”.

Obama kitért az európai integrációs folyamatra, amely szerinte a modern kor egyik legnagyobb politikai és gazdasági eredménye. Úgy vélte, hogy ez az integráció egyaránt hasznára válik az Európai Uniónak, az Egyesült Államoknak és az egész világnak. Európa a legfontosabb gazdasági partnerünk, emelte ki és leszögezte hogy az Egyesült Államok gazdasági érdekei stabil Európát kívánnak. Kérdésre válaszolva Obama a szíriai helyzetről szólva kiemelte, hogy az USA továbbra is tiszteletben tartja az emberi méltóságot.

(MTI)

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaltran
2016. november 14. 21:27
Obama hivatali ideje alatt sem és most sem ért semmihez. Egy szánalmas nyímand. Tessék előbányászni azt a fotót, melyen annak idején A Fehér Házból nézte a teljes csúcsadminisztráció, hogy fogják el és nyírják ki Oszama bin Ladent. Hillary Clinton külügyminiszter ott kotkodácsolt a képernyő előtt, Obama szinte unatkozva félrehúzódva bújt meg egy pamlag sarkában, mintegy azt mondogatva: hagyjatok már békén. Mindkettejüket kiválóan jellemezte az a fotó.
Csigorin
2016. november 14. 13:07
Nem azt mondtak maki. Azt mondta fel Amerika hogy menj a picsaba.
Paskai
2016. november 13. 23:18
Maki,leszerepeltél,takarodó!
Morgen
2016. november 13. 17:17
Miért nem érzek semmi közös értéket köztem és Obama között? Talán, mert az ő értékeit megmutatta az ügyvivő úr és a nagykövet-asszony.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!