Valószínűleg hiteles az Iszlám Állam videója a würzburgi baltás-késes támadóról

2016. július 19. 22:23

Minden bizonnyal hiteles az a videófelvétel, amit az Iszlám Államhoz közel álló Amak hírügynökség tett közzé a würzburgi baltás-késes támadóról, aki egy 17 éves, afgán fiú volt és az Iszlám Államra hivatkozott.

2016. július 19. 22:23

Minden bizonnyal hiteles az Iszlám Állam terrorszervezethez közel álló Amak hírügynökség által a Würzburgnál elkövetett baltás-késes támadás tetteséről közzétett videófelvétel – mondta Peter Altmaier német kancelláriaminiszter kedd este a ZDF országos köztelevíziónak.

A miniszter elmondta, hogy a felvétel vizsgálata még nem ért véget, de a hatóságok úgy vélik, hogy „minden valószínűség szerint eredeti”. Eredeti az afgán támadó személyes holmijai között talált búcsúlevél is, és mindez azt mutatja, hogy a 17 éves fiú „legalábbis nagy súlyt helyezett arra, hogy tettét összefüggésbe hozza az Iszlám Állammal” – mondta Peter Altmaier.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az Iszlám Állam mennyiben vett részt a támadásban, de a biztonsági szervek minden egyes nyomnak, értesülésnek utánajárnak – tette hozzá a kancelláriaminiszter.

Nem kételkednek

Holger Münch, a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) elnöke a ZDF-nek azt mondta, hogy a hatóság nem kételkedik a felvétel eredetiségében, de nem gondolják, hogy a támadónak közvetlen kapcsolatban kellett lennie a dzsihadista szervezettel.

Ez nagyon nem lenne tipikus – húzta alá a legszélesebb nyomozati jogkörrel rendelkező rendőrségi szerv vezetője. Rámutatott: az Iszlám Állam régóta törekszik arra, hogy propagandájával kineveljen a szervezettől függetlenül, de ideológiájának a hatása alatt tevékenykedő „magányos farkasokat”. 

Így támadott

Az afgán fiatal hétfőn 20 óra körül távozott a Bajorország nyugati részén fekvő Ochsenfurtban lévő otthonából, és felszállt egy Würzburgba tartó regionális vonatra. Rövid ideig a mosdóban tartózkodott, majd kést és baltát rántva rátámadt egy hongkongi turista családra, az első utasokra, akik útjába kerültek. Négy ember sebesített meg, ketten életveszélyben vannak.

A vonat más utasai riasztották a rendőrséget és vészfékkel megállították a szerelvényt. A támadó leszállt a Heidingsfeldnél megállt vonatról, és a településen megsebesített még egy embert. Felkutatására egy különleges rendőri egység érkezett, amely éppen a közeli Würzburgban volt bevetésen. Az afgán fiút a Majna folyó partján találták meg, megpróbálták őrizetbe venni, de a kommandósokra is rárontott, ezért lelőtték.

 

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DFK
2016. július 20. 08:25
Akarunk baltás afgánt a vonaton? Igen/nem. Ez a kérdés, válasszatok! Október 2.!
silenceCZ
2016. július 20. 06:49
lesz egy kis ja suis würtzburgi vonat, meg nizzai sétáló, de egyébként nem fog változni semmi. Megadtuk magunkat. Már csak egy ütős EU rendelet kell, hogy az európai őslakos csak feltett kézzel, fehér zászlót lengetve léphet ki az utcára. Lehet, hogy akkor a muszlim horda kevésbé lesz agresszív és megengedi, hogy még éljünk egy kicsit. Viszont: Merkel, EU Bizottság, Hollande,Renzi, Faymann féle elmebetegek, szemétláda pénzsóvár civilek - nagyobb ellenségek mint a hódító horda.
states
2016. július 20. 06:20
Alakul itt a népszavazási részvétel, a kormány nyugodtan megspórolhatja a kampányt. A horda kampányol helyette. A heti 2-3 hordaeksön simán hozza a 100 százalékos a részvételt.
szancso
2016. július 20. 03:57
Azért az etetés megy, ámokfutó, egyedi eset, szegényke hírt kapott, hogy a legjobb barátja meghalt Afganisztánban, stb. stb. Állítólag már 2 éve élt NO-ban, az egyik hülye szerint már "majdnem 100%-ban" integrálva volt, de hát nagyon vallásos, és így tovább.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!