Elutasította Hága Peking követeléseit a Dél-kínai-tengeren

2016. július 12. 12:35

A hágai Állandó Választottbíróság szerint Kínának nincsenek történelmi jogai a dél-kínai-tengeri területekre. Habár a döntés precedensértékű lehet, Peking továbbra sem fogadja el harmadik fél döntését a tengeri területi konfliktusa ügyében. A régió Kínával szemben álló országait a konfliktus közelebb sodorta Japánhoz és az Egyesült Államokhoz, akik szintén érdekeltek a térségben.

2016. július 12. 12:35

Nem volt arra bizonyíték, hogy Kína kizárólagos történelmi fennhatósággal rendelkezett volna a vizeken vagy az ottani erőforrásokon” - szól a hágai Állandó Választottbíróság közeménye. „A bíróság azt a következtetést vonta le, hogy nincs jogi alapja Kína történelmi jogaira alapozott követelésének a »kilencszer szaggatott vonal« alatti tengerek erőforrásaira”.

Peking egy 1947-es térképre hivatkozva tart igényt a vitatott vizekre, melyen egy szaggatott vonal jelzi az 1800 km hosszú igényelt tengeri határszakaszt. A térség kiemelt gazdasági jelentőséggel bír, mivel 5 trillió dollárnyi áru halad át évente a vitatott vizeken, melyek kulcsfontosságúak az energiahordozók világkereskedelmének szempontjából is.

Kína közel 1300 hektár szárazföldi területet foglalt el, amin kikötőket és kifutópályákat épített. A bíróság azonban az ENSZ tengerjogi egyezményére hivatkozott (UNCLOS), mely szerint a mesterséges szigetek nem ruháznak fel tengeri jogosultságokkal. Kína azonban határozottan elutasítja bármilyen harmadik fél döntését a Fülöp-szigetekkel folytatott tengeri területi vitájának esetében. A geopolitikai konfliktus tovább éleződhet, mivel az eset közelebb hozta a Kínával szemben álló Dél-kelet ázsiai országokat Japánhoz és az USA-hoz egyaránt, akik számára szintén kiemelt fontosságú a régió.

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pontvalakiaki
2016. július 12. 19:07
Mintha a majd 2.5 milliós hadsereggel rendelkező kínát érdekelné a hágai döntés.
Pofa Benő
2016. július 12. 14:43
Anno, Bős-Nagymaros ügyében mi is fordultunk Hágához . Akkor nekünk vélt igazunk miatt.
simonszól
2016. július 12. 14:16
Semmi gond.Kína szép lassan Újra felnő.Velünk ellentétben tanul a történelméből.Majd exportál oda valami rendszer féleséget ,ahogy a nagy demokrácia exportőrtől tanulta.
Energetikus
2016. július 12. 13:55
az elözö h.sz. már leírtam ... - figyelembe kellene venni a szomszéd, esetleg a szigetalapító elképzeléseit is és úgy rakni egymás mellé a dominót ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!