Szijjártó: Az ENSZ következő főtitkára legyen Nyugat-balkáni!

2016. április 07. 14:53

Fontos lenne, hogy az ENSZ következő főtitkára Közép-Kelet-Európából kerüljön ki, azon belül is a leghasznosabb egy Nyugat-balkáni vezető lenne – mondta Szijjártó Péter csütörtökön Budapesten. A külgazdasági és külügyminiszter szerint egy innen érkező ENSZ-főtitkár növelhetné a Nyugat-Balkán stabilitását.

2016. április 07. 14:53

Az ENSZ következő főtitkárának Közép-Kelet-Európából kell érkeznie, és hasznos lenne, ha a térségen belül a Nyugat-Balkánról jönne a nemzetközi szervezet új vezetője – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, az Igor Luksic montenegrói külügyminiszterrel, országa ENSZ-főtitkárjelöltjével folytatott tárgyalását követő sajtótájékoztatón. 

A magyar tárcavezető hangsúlyozta, Magyarországnak különösen fontos a Nyugat-Balkán stabilitása, amit növelhet egy innen érkező ENSZ-főtitkár. Kérdésre válaszolva megjegyezte, Igor Luksicot alkalmasnak tartanák a főtitkári feladatra, a kormány azonban még nem hozta meg végleges döntését arról, hogy a térség számos jelöltje közül kit támogat majd.

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, az ENSZ működésével kapcsolatban kizárólag azt kérte tárgyalópartnerétől, hogy főtitkári kinevezése esetén tegyen meg mindent az 1956-os magyar eseményekhez kapcsolódó, a nemzetközi szervezet levéltáraiban fellelhető anyagok titkosításának feloldása érdekében. 

Magyarország mindent megtesz Montenegró NATO-tagságáért

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy Magyarország mindent megtesz azért, hogy Montenegró májusban csatlakozhasson a NATO-hoz, a kormány pedig arra kéri majd az Országgyűlést, hogy a csatlakozási szerződés aláírását követően lehetőleg elsőként ratifikálja a megállapodást. Kiemelte, a csatlakozás európai biztonságpolitikai jelentőségét az adja, hogy azzal a mediterrán térség északi oldalán minden tengerparti ország csatlakozik a védelmi szövetséghez.

A magyar kormány emellett továbbra is azt szorgalmazza, hogy kapjon új lendületet a NATO-bővítés – tette hozzá a miniszter, aki szerint a biztonsági kihívásokra rossz válasz a befelé fordulás, ezért azt szeretnék, ha a katonai szervezethez a jövőben Macedónia és Grúzia is csatlakozhatna.

Szijjártó Péter közölte, az Eximbanknál egy 61,5 millió euró értékű hitelkeretet nyitottak a kétoldalú vállalati kapcsolatok fejlesztésére, a gazdasági együttműködés középpontjában pedig az élelmiszeripar áll, tekintettel arra, hogy Montenegró importra szorul ezen a területen. A miniszter tájékoztatása alapján Magyarország elsősorban prémium élelmiszereket és élőállatot exportálhat az országba, de intenzív tárgyalások folynak magyar vállalatok részvételéről a montenegrói infrastruktúra fejlesztésében, például útépítésekben, az energiahálózat modernizálásában és sportcélú beruházásokban.

„Itt az ideje, hogy a Nyugat-Balkánról érkezzen az ENSZ következő főtitkára”

A külgazdasági és külügyminiszter közölte azt is, hogy szeptembertől harminc montenegrói ösztöndíjas hallgató tanulhat Magyarországon, emellett jó remény van arra, hogy az év végén vagy a jövő év elején közvetlen légi járat legyen a két főváros között. A kormány ugyanis döntött egy olyan közszolgáltatási közbeszerzés kiírásáról, amelynek célja, hogy újra legyen légi összeköttetés Budapest és a Nyugat-Balkán fővárosai között – fejtette ki. 

Igor Luksic megszólalásában úgy fogalmazott, eljött az idő, hogy a Nyugat-Balkánról érkezzen az ENSZ következő főtitkára, és örül annak, hogy a magyar kormány is ezen az elvi állásponton van. A magyar kollégája által megfogalmazott kérésre válaszolva úgy reagált, főtitkárjelölti programját kedden mutatja be, abban pedig nagy szerepet kap majd a szervezet működésének még átláthatóbbá tétele. 

Montenegró külügyminisztere emellett megköszönte az országa NATO-tagságához nyújtott magyar támogatást, az Eximbank hitellehetőségét, valamint az ösztöndíjas hallgatók magyarországi tanulási lehetőségét, továbbá szintén hangot adott azon reményének, hogy hamarosan közvetlen repülőjárat lesz Budapest és Podgorica között. (1 euró=312 forint)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gombóc XVI. Artúr
2016. szeptember 27. 16:44
Petinek véletlenül van is egy alkalmas jelöltje, hiszen Peti olyan okos...
TAVIROZSA
2016. április 21. 15:47
Áder megmondta, hogy kitölti a közt.elnöki idejét ! Ergo nem akar jelölt lenni !
Fahrenheit 451
2016. április 21. 15:47
magyarul.. Áder hiába tipor a vizes programjával, nem támogatják..
Fahrenheit 451
2016. április 21. 15:47
"Szijjártó vízummentességet adna Koszovónak" - http://mandiner.hu/cikk/20151209_szijjarto_vizummentesseget_adna_koszovonak
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!