Helyt adott az EU bírósága a magyar kormány érvelésének egy migráns ügyében

2016. március 17. 18:54

Minden pontban helyt adott a magyar kormány érvelésének az Európai Unió Bírósága egy pakisztáni bevándorló ügyében az Igazságügyi Minisztérium szerint, kimondta: hazánk joggal küldhet vissza biztonságos harmadik országba migránsokat.

2016. március 17. 18:54

A magyar kormány érvelésének minden pontban helyt adva döntött az Európai Unió Bírósága egy pakisztáni bevándorló ügyében, Magyarország a dublini rendszer keretében is joggal küldhet vissza biztonságos harmadik országba migránsokat – közölte az Igazságügyi Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A tárca tájékoztatásában azt írták, hogy a kormány tavaly júliusban rendeletben rögzítette a biztonságosnak nyilvánított származási országok és biztonságos harmadik országok listáját, ebbe a körbe tartozik sok más állam mellett Szerbia is.

Az Európai Unió Bírósága a csütörtökön kihirdetett ítéletében rögzítette, hogy megfelel a nemzetközi jogrendnek a magyar szabályozás és annak gyakorlati alkalmazása, amely lehetővé teszi a dublini rendszer keretében átvett kérelmezők tekintetében is az úgynevezett elfogadhatatlansági vizsgálatot. Egy kérelem a többi között akkor is elfogadhatatlannak minősül, ha a kérelmező biztonságos harmadik országból érkezett, és mégis menekültügyi kérelmet ad be egy tagállamban.

Jogszerűen vizsgálhatják

A magyar hatóságok tehát a dublini átvételt követően is jogszerűen vizsgálhatják a biztonságos harmadik ország elvének alkalmazhatóságát, és a feltételek teljesülése esetén jogszerűen rendelik el a kérelmező kiutasítását ezen, számára biztonságos országba.

Az ítéletben érintett pakisztáni migráns tavaly augusztusban illegálisan lépett be Szerbia irányából Magyarország területére, majd engedély nélkül a Cseh Köztársaságba távozott. A cseh hatóságok a dublini eljárás keretében átadták a magyar hatóságoknak, amelyek kiutasították Szerbiába, amelyet biztonságos harmadik országnak tekintenek. A kérelmező e döntés ellen bírósághoz fordult.

A magyar bíróság fordult az EU-hoz

Az ügyben eljáró magyar bíróság felfüggesztve eljárását előzetes döntéshozatali kérdéssel az Európai Unió Bíróságához fordult. Elsősorban abban kért iránymutatást, hogy a dublini rendszer keretében történő átvétel után is jogosult-e még a tagállam annak vizsgálatára, hogy a nemzetközi védelmet kérő személy biztonságos harmadik országból érkezett-e.

Ítéletében az Európai Unió Bírósága rögzítette: az a tény, hogy valamely tagállam, betartva a dublini szabályokat, átvesz egy kérelmezőt egy másik tagállamtól, nem akadálya annak, hogy ezt követően biztonságos harmadik országba küldje őt – olvasható a közleményben.

 

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2016. március 19. 14:21
Ballibsi oldalon lesz sírás rívás,magyar népet nem tapostathatják el idegenekkel,így is a ballib maguk alá szarnak azt szét frőcskölik maguk körül .
áfonya
2016. március 19. 14:20
MERKEL TERVE ÁTHÚZVA,TÖBBI EUS ORSZÁG IS KÖVETI A MAGYAROKAT.
kulalak
2016. március 19. 14:20
Na most ezt görögül is kérném szépen török viszonylatban, jó?:)
Megtalálta
2016. március 19. 14:20
Talán az Európai Bíróság az egyetlen, ami rendesen működik ebben a kuplerájban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!