Az EU nem egymás zsarolásáról szól Szijjártó szerint

2016. február 25. 10:50

Rendkívül európaiatlan magatartás Szijjártó Péter szerint, hogy a görög miniszterelnök zsarolni próbálja az EU-t. Alekszisz Ciprasz szerdán jelentette be, hogy Görögország blokkolni fogja az EU politikai megállapodásait, amíg a menekültek igazságosabb elosztásáról szóló megegyezést nem hajtják végre. a külügyminiszter szerint Görögország jó lenne, ha betartaná a schengeni szabályokat.

2016. február 25. 10:50

Az Európai Unió nem egymás zsarolásáról szól, ez rendkívül európaiatlan magatartás – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten. Szijjártó Péter egy biztonságpolitikai konferencián mondott beszédét követően újságíróknak úgy nyilatkozott: a közös szabályokat be kellene tartani. Mint ahogy Magyarország betartja a közös szabályokat, jó lenne, ha Görögország is ezt tenné – közölte. 

Mint mondta, a schengeni előírások világosan rendelkeznek arról, hogy milyen kötelezettségei vannak azoknak az országoknak, amelyek a schengeni külső határok mentén találhatók. „Jó lenne, ha Görögország megfelelne a schengeni közös szabályoknak és nem zsarolná a többieket” – fogalmazott.

A miniszter arra reagált, hogy Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök az athéni parlamentben szerdán azt mondta: Görögország mindaddig blokkolni fogja az Európai Unió politikai megállapodásait, amíg a menekültek igazságosabb elosztásáról szóló megegyezést végre nem hajtják a tagállamok. A görög kormányfő emellett a menekültpolitika ügyében hozott megállapodások azonnali betartására szólította fel az európai uniós kormányokat. „Athén nem fogja elfogadni, hogy vannak államok, amelyek egyetlen menekültet sem fogadnak be, de cserébe kerítéseket építenek” – hangsúlyozta Ciprasz.

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
*ufó*
2016. április 15. 16:39
Pedig nem mond hülyeséget. Mindössze az hitelteleníti, hogy jövő héten Putint szopja le, aztán két hét múlva megint az Eu-nak húzza szét a farpofáit, ésígytovább. Mindaddig, amíg nem lesz Magyarországon önálló, saját lábon álló gazdaság, azaz, amíg a fideszes kommunista patkányok ellopnak mindent.
Tintamin
2016. március 08. 10:36
Nehéz mondani még egy ekkora faszfejet a magyar politikában, mint ez a Szíjjártó. Ja nem, még ott a Rogán. Meg a Pintér. Meg a Lázár. Meg a Vajna. Meg a Tállai. Meg a Fekete. Meg a Balog. Meg a Kósa. Meg a Trócsányi. Meg a Selmeczi. Meg a..... Meg a..... Meg a..... Meg a..... Meg a..... Meg a.....
Antigoné
2016. február 27. 13:57
Ha örögország már tavaly kérte volna az EU segítségét a határőrizetben, már nem lenne migránskérdés Európában.
csuka
2016. február 26. 04:51
"„Athén nem fogja elfogadni, hogy vannak államok, amelyek egyetlen menekültet sem fogadnak be, de cserébe kerítéseket építenek” – hangsúlyozta Ciprasz." --- Akkor ez ránk nem vonatkozik, hiszen Viktorunk már keblére ölelte az eddigi menekültek egy adagját. /Kvóta elfogadás./
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!