Szombaton lehet végső szövege a párizsi klímavédelmi egyezménynek

2015. december 11. 07:54

Csütörtök este még péntekről volt szó, péntek reggel viszont már azt jelentették be, hogy szombaton lehet végső szavazás a klímavédelmi egyezményről. A dokumentum legújabb változatában egyébként a 195 ország vállalja, hogy a Föld légkörének felmelegedését átlagosan 2 Celsius-fokban maximálják az iparosodás előtti mértékhez képest, és folytatják az erőfeszítéseket arra is, hogy a felmelegedés csak 1,5 fokos legyen. Néhány kérdésben azonban még nem sikerült megegyezniük az érintetteknek. Valószínűleg ez az oka a csúszásnak is.

2015. december 11. 07:54

Laurent Fabius francia külügyminiszter, az ENSZ 21. klímakonferenciájának elnöke csütörtök este bejelentette, úgy látja, pénteken javaslatot tud tenni a klímavédelmi egyezmény végső szövegére. „Nagyon közel vagyunk a célhoz, és eljött az idő a megállapodásra” – mondta a francia diplomácia vezetője a 195 ország delegációjának esti plenáris ülésen a Párizshoz közeli Le Bourget-ban, amikor bemutatta a megállapodás-tervezet újabb, nem végleges változatát, amelyről az előző éjjelhez hasonlóan péntekre virradóan is egész éjszaka egyeztetnek a munkacsoportok. „Úgy vélem, hogy holnap javaslatot tudok tenni a végleges szövegre” – tette hozzá. 

Péntek reggel viszont az a döntés született, hogy mégsem pénteken, hanem szombaton fogadhatják el az egyezményt.

A 27 oldalas legújabb változat egyébként több kérdésben megoldással szolgál, de néhány konkrét pontban még mindig nem tudtak megállapodni a tárgyaló felek. Utóbbiak közül Fabius a fejlett és fejlődő országok közötti különbségtételt, a finanszírozási kérdéseket és a megállapodás „ambícióját” emelte ki. A legfrissebb tervezetben a 195 ország vállalja, hogy a Föld légkörének felmelegedését átlagosan 2 Celsius-fokban maximálják az iparosodás előtti mértékhez képest, és folytatják az erőfeszítéseket arra is, hogy a felmelegedés csak 1,5 fokos legyen. Az utolsó előtti változatot eredetileg délutánra ígérte a francia diplomácia, majd estére halasztották annak bemutatását. 

Nozipho Mxakato-Diseko dél-afrikai nagykövet, a 134 fejlődő országot képviselő G77+Kína nevű munkacsoport szóvivője elmondta: a csúszás oka az volt, hogy Laurent Fabius minden miniszterrel külön-külön egyeztetett annak érdekében, hogy „a tárgyalások folyamán ne alakuljon ki káosz”. A nagykövet szerint egyszerre érzékelhető feszültség és higgadtság a klímakonferencián. A megállapodás végleges változatának elfogadását pénteken este 6 órakor, a klímaértekezlet zárására tervezi a francia diplomácia.

FRISSÍTÉS

Mégsem pénteken, hanem csak szombaton lehet végső szövege a klímavédelmi egyezménynek, jelentette ba péntek reggel a konferencia francia elnöksége. A tervek szerint még a pénteki napot is a konzultációknak szentelik. A legfrissebb verzió szerint a szöveget szombat reggelre készítik el, és valamikor a nap közepén fogadhatja el azt a plenáris ülés.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Learten
2015. december 11. 09:10
Egyébként fogadnék a 195 ország képviselőinek 99%-a repülőgépen érkezett és luxus körülmények között száll meg... Jó buli a megmondóknak. A pórnép rakja le az autót, ne használjon túl sok fosszilis energiát hogy kevesebb legyen a szennyezés, de támogatják a kontinensek közötti árukereskedelmet mert az ugye megéri... Ja kicsit szennyező? az nem számít lassan nem lesz tengeri élővilág több száz négyzetkilométeres oxigénhiányos tengerrészek vannak ahol minden kipusztul. Nagyon hosszú a sor a sok eldobható csomagolástól kezdve az több ezer Km-ről utaztatott termékekig pedig helyben is termelhetőek lennének.
Learten
2015. december 11. 09:02
"...195 ország vállalja, hogy a Föld légkörének felmelegedését átlagosan 2 Celsius-fokban maximálják az iparosodás előtti mértékhez képest, és folytatják az erőfeszítéseket arra is, hogy a felmelegedés csak 1,5 fokos legyen..." WOW! Mindezt úgy hogy pontosan nem is lehet tudni mi okozza a felmelegedést. Persze a co2 jó álca, kimutatható és tömegesen van jelen. De azért fogadni mernék az olajkitermelést nem mérséklik szóval megint csak kamuduma amit a politikusok mostanában oly szeretettel szellőztetnek...
Kommentelő
2015. december 11. 08:55
Állítólag Áder János írja. Három nyelven.
Reggedieh
2015. december 11. 08:33
A newspeak újabb formája. Ha nem ezt a nyelvet beszéled, nácifasisztaradikálisgazember vagy. Aki nem ismerné: Newspeak is the fictional language in the novel Nineteen Eighty-Four, written by George Orwell. It is a controlled language created by the totalitarian state Oceania as a tool to limit freedom of thought, and concepts that pose a threat to the regime such as freedom, self-expression, individuality, and peace.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!